A Fiorentina és a Bayern is történelmet írhat

Vágólapra másolva!
2010.03.09. 13:06
null
Az első mérkőzést eldöntő lesgólt ünneplik a Bayern játékosai (Fotó: Action Images – archív)
A Bayern München 2–1-es előnnyel várhatja a Fiorentina elleni Bajnokok Ligája nyolcaddöntő visszavágóját, de a bajorok tudják, hogy nem lesz könnyű dolguk Firenzében. Az esetleges továbbjutással mindkét csapat történelmet írhat: a Fiorentina még sohasem jutott el a Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata közé, míg a Bayern München tizedik alkalommal teheti ezt meg – ez korábban csak a Manchester Unitednek sikerült.

„Ki kell élveznünk, amit eddig elértünk, és a legjobbunkat kell nyújtanunk a meccsen, amelyen történelmet írhatunk. Jók az esélyeink a továbbjutásra – nyilatkozta a mérkőzés előtt Cesare Prandelli, a Fiorentina vezetőedzője. – Jó érzésekkel várjuk a meccset, mert jól játszottunk szombaton a Juventus ellen, és már az első mérkőzésen is bizonyítottuk, hogy tudunk zavart kelteni a Bayern védelmében."

 A LEGTÖBB BL-NEGYEDDÖNTŐ
Manchester United (angol) 10
Bayern München (német) 9
Real Madrid (spanyol) 9
Juventus (olasz) 7
Barcelona (spanyol) 7
AC Milan (olasz) 6
Chelsea (angol) 6
Arsenal (angol) 5
Liverpool (angol) 5
Ajax (holland) 4
Internazionale (olasz) 4
Valencia (spanyol) 4
Porto (portugál) 4

„Tudjuk, hogy Európa egyik legerősebb csapatával találkozunk, és tudjuk, jól kell olvasnunk a játékot. Nem szabad rohannunk, hogy gólt szerezzünk, mivel a Bayern nagyon erős, és nem hagyhatunk üres területet a németek előtt" – tette hozzá a szakember. A firenzeieknek egyébként kiegyensúlyozott a német csapatok elleni hazai mérlegük: kétszer győztek, kétszer döntetlent játszottak, kétszer pedig kikaptak germán riválisukkal szemben.

A németek elleni legutóbbi győzelmét azonban nagyon régen, 1975. október 22-én aratta a Fiorentina: a „lilák" akkor a keletnémet Zwickaut múlták fölül 1–0-ra. Ezzel szemben a Bayern München a múlt alapján bizakodva várhatja az esti mérkőzést, ugyanis 13 olaszországi vendégjátékából négyet megnyert, utóbbi négy fellépésén pedig veretlen maradt (a bajorok az előző kiírásban 1–1-et játszottak Firenzében).

„Nehéz megmondani, hogy a Fiorentina miért szerepel gyengébben az olasz bajnokságban, mint a Bajnokok Ligájában, de az biztos, hogy a firenzeiek eddig nagyon erősek voltak a BL-ben, és úgy gondolom, most is jól játszanak majd. Remélem, jól teljesítünk, de tudom, nem lesz könnyű dolgunk" – reménykedett a másik oldal vezetőedzője, Louis van Gaal.

A Bayern München egyébként a második olyan klub lehet a Bajnokok Ligája történetében, amely tizedik alkalommal is bekerül a sorozat negyeddöntőjébe – a rekorder az angol Manchester United, amely szerdán, az AC Milan ellen 11. alkalommal juthat el a legjobb nyolc közé.

„Ha rosszul alakul a találkozó, akkor is higgadt maradok, hiszen a vereség a játék része. Azt hiszem, gyönyörű mérkőzést látunk. Szinte mindegyik meccsünkön betalálunk, így biztos vagyok benne, hogy szórakoztató és látványos találkozót játsszunk majd" – tette hozzá a holland szakember, aki nem számíthat Martín Demichelis és Diego Contento játékára, míg Franck Ribéry szereplése bizonytalan. Az olaszoknál Alessandro Gamberini, Massimo Gobbi és Adrian Mutu nem léphet pályára.

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
FIORENTINA (olasz)–BAYERN MÜNCHEN (német)
Az első mérkőzésen: 1–2
Helyszín: Firenze, Artemio Franchi Stadion. Időpont: 20.45 (tv: Digi Sport, 20.30). Vezeti: Undiano Mallenco (spanyol)
Fiorentina: Frey – Comotto, Kröldrup, Natali, Felipe – Montolivo, C. Zanetti – Marchionni, Jovetics, Vargas – Gilardino. Edző: Cesare Prandelli
Bayern: Butt – Hamit Altintop, Van Buyten, Badstuber, Lahm – Robben, Van Bommel, Schweinsteiger, Ribéry – Th. Müller, Gomez. Edző: Louis van Gaal

A találkozóról élő, szöveges tudósítást olvashatnak a Nemzeti Sport Online-on!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik