Mourinho: Hat-hét góllal is nyerhettünk volna

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.02. 09:03
null
José Mourinho nemcsak Mata, hanem az egész Chelsea játékával elégedett volt (fotó: Action Images)
Ahogy várható volt, José Mourinho elégedetten, míg Laurentiu Reghecampf csalódottan nyilatkozott a Steaua–Chelsea mérkőzés után a Bajnokok Ligája E-csoportjában, a portugál szakember csak Fernando Torres sérülését sajnálja. Jens Keller tudta, hogy Julian Draxler képes ilyen lövésekre, míg a Baselnek egyszerűen nem jött össze semmi Murat Yakin szerint.

 

A Chelsea hatalmas meglepetésre hazai vereséggel nyitott a Basel ellen, így a Steauát mindenképpen le kellett győznie, ha nem akart nagy hátrányba kerülni a csoportban. A londoniak 4–0-s győzelmet arattak, és ezzel José Mourinho is elégedett volt.

„Nagyon fontos győzelem volt, mert tovább akarunk jutni. Az eredménnyel és a mutatott játékkal is elégedett lehetek, hiszen irányítottuk a mérkőzést, ráadásul nagyon érett futballt mutattunk be. André Schürrle nagyszerűen játszott. Tudtuk, hogy hol kell megbontani a Steaua védelmét, és ő erre a feladatra ideális volt. Hat-hét gólt is szerezhettünk volna.”

A portugál szakember sajnálja Fernando Torres sérülését.

„Torres kiesése nagyon rossz hír. Remekelt a Tottenham ellen, megérdemelte, hogy bekerüljön a kezdőcsapatba. Az orvosi stáb bizakodó, szerintük nem olyan súlyos a probléma, mint Marco van Ginkel esetében, de miután térdről és szalagról van szó, várjuk meg a további vizsgálatokat. Remélhetőleg két és fél hét múlva már játszhat a Cardiff ellen” – mondta Mourinho Torresről, aki így kihagyhatja a spanyol válogatott hátralévő két világbajnoki selejtezőjét.

Laurentiu Reghecampf, a Steaua edzője csapata naivitása miatt kesergett.

„Nagyon naivan játszottunk, nem tudtunk mit kezdeni a Chelsea-vel, ők pedig minden hibánkat kihasználták. Az első két gólt odaajándékoztuk nekik, ez pedig ezen a szinten megengedhetetlen, főleg úgy, hogy ha nem tartjuk be a mérkőzés előtt megbeszélteket. Nemcsak Daniel Georgievszki okolható ezért a vereségért, hanem az egész csapat. Most már minden erőnkkel a Basel elleni találkozóra kell készülnünk” – nyilatkozta a román szakember.

A másik mérkőzésen az első fordulóban bravúrt elérő Basel hazai pályán kikapott a Schalkétől. Szalai Ádám ezúttal csereként kapott lehetőséget, a győztes gól Julian Draxler nevéhez fűződött.

„Elképesztő lövés volt Juliantól, de ha őszinték akarunk lenni, tudtuk, hogy képes erre. Az egész csapat nagyon keményen dolgozott, és megküzdött a labdákért, ezért megérdemeltük a győzelmet. Boldogok vagyunk, hogy jó teljesítménnyel nyertünk egy erős ellenféllel szemben, még ha a vezetés megszerzése után védekezésre is kényszerültünk. Jól megterveztük a Basel elleni játékunkat, és hála a fegyelmezettségnek, nem is volt számottevő helyzetük, ami remek” – nyilatkozta a lefújás után Jens Keller, a gelsenkircheniek vezetőedzője.

„Próbáltuk a saját játékunkat játszani, de az ellenfél túl erős volt ma ehhez. Hiányzott a pontosság az utolsó passzoknál, és nem ez volt a legjobb napunk. A támadójátékosaink keveset tudtak hozzátenni a mérkőzéshez. A várakozás hatalmas volt a meccs előtt, de korábban is volt már nyomás rajtunk, és nem ebből fakadt a probléma. Mindent megpróbáltunk, de ma nem jött össze semmi. Alapesetben minden meccsen képesek vagyunk gólt szerezni, ám ma egyszerűen képtelenek voltunk a meglepetés erejével hatni” – mondta a bázeliek trénere, Murat Yakin.

LABDARÚGÓ BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
E-CSOPORT

FC BASEL (svájci)–SCHALKE 04 (német) 0
1 (00)
Bázel, St. Jakob Park, 33 251 néző. Vezette: Undiano Mallecano (spanyol)
Gólszerző: Draxler (54.)

STEAUA BUCURESTI (román)–CHELSEA (angol) 04 (02)
Bukarest, Nemzeti Stadion, 36 713 néző. Vezette: Velasco Carballo (spanyol)
Gólszerző: Ramires (20., 55.), Georgievszki (44. – öngól), Lampard (90.)

AZ ÁLLÁS
1. Schalke 04
2 2 4–0 +4 6
2. Chelsea 2 1 1 5–2 +3 3
3. Basel 2 1 1 2–2 0
3
4. Steaua Bucuresti 2 2 0–7 –7 0

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik