Gerrard vezérletével jutott a Pool a legjobb 16 közé
Reuters
Gerrard vezérletével jutott a Pool a legjobb 16 közé

"Ma igazán büszke vagyok a csapatomra, nagyon jól játszottunk. Rengeteg lehetőséget dolgoztunk ki, és sosem adtuk meg magunkat." - értékelt a továbbjutást jelentő Marseille-ben aratott győzelem után a Liverpool vezetőedzője, Rafa Benitez.

Az előző kiírás döntőse borzasztóan rosszul kezdte a 2007-2008-as sorozatot. A "vörösök" három forduló után a kiesés szélére kerültek, miután ezalatt a periódus alatt mindössze egy pontot gyűjtöttek. Ezután azonban beindult a henger: 3 meccs, 3 győzelem, 9 megszerzett pont és 16-1-es gólarány.

"Azt kell mondjam, hogy tökéletesen játszottunk az este. Illetve csak majdnem tökéletesen, mindig van min javítani" - dicsérte a csapatot a spanyol mester.

Érthető módon a másik oldal már nem volt felhőtlenül boldog a hazai pályán elszenvedett nagyarányú vereséget követően.

"Csalódott vagyok. Sok olyan dolog történt, amit még meg kell értenem. Igazán meglepett a játékosaim teljesítménye, ez volt az első alkalom, hogy azt tapasztaltam, nem adnak bele mindent" - magyarázta a kudarcot Erik Gerets, a francia csapat belga szakvezetője.

Az egykori BL-győztes a vereséggel ugyan elbúcsúzott a Bajnokok Ligája további küzdelmeitől, ám a Marseille az UEFA-kupában még vigasztalódhat.

A legkedvezőbb helyzetből az éllovas FC Porto várta a B csoport utolsó játéknapját. A portugálok pedig nem hibáztak, otthon verték 2-0-ra a Besiktast, és a kvartett első helyét megszerezve jutottak a legjobb 16 közé.

A 2004-es győztes részéről Ricardo Quaresma úgy gondolja, nem volt egyszerű begyűjteni a három pontot a török riválissal szemben.

"Nem volt könnyű meccs, az ilyen mérkőzések sohasem azok. Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, helyzeteket alakítottunk ki, de csak akkor nyugodhattunk meg, amikor Lucho (Gonzales) betalált" - nyilatkozta a középpályás.

A Besiktas chilei játékosa, Rodrigo Tello csalódott, hogy csapata még az UEFA-kupában sem folytathatja. A középpályás azonban úgy gondolja, hogy az együttes emelt fővel búcsúzhat Európától.

"Nem tudtunk volna többet tenni. A folytatáshoz sok szerencsét kívánunk a Portónak" - szólt Tello rendkívül sportszerű nyilatkozata.

LABDARÚGÁS, BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR

A CSOPORT, 6. FORDULÓ:
MARSEILLE-LIVERPOOL 0-4 (0-2)
Helyszín: Marseille, Stade Vélodrome
Nézőszám: 50 000
Játékvezető: Terje Hauge (norvég)
Asszisztensek: Steinar Holvik, Jan Petter Randen (norvégok)

A KEZDŐCSAPATOK:
MARSEILLE LIVERPOOL
30 Mandanda 25 Reina
24 Bonnart 17 Arbeloa
32 Givet 23 Carragher
4 Rodriguez 4 Hyypiä
3 Taiwo 6 Riise
6 Ziani 11 Benajun
19 Cana 8 Gerrard
7 Cheyrou 20 Mascherano
10 Zenden 7 Kewell
28 Valbuena 18 Kuyt
11 Niang 9 Torres
Vezetőedző: Vezetőedző:
Eric Gerets Rafa Benítez

Gólszerző: Gerrard (4. - tizenegyesből), Torres (12.), Kuyt (48.), Babel (90+1')
Csere: Cheyrou helyett Nasri (33.), Faty helyett Givet (45+3'), Zenden helyett Cissé (a szünetben), ill. Kewell helyett Fabio Aurélio (67.), Torres helyett Babel (77.), Kuyt helyett Leiva (86.)
Sárga lap: Cana (41.), ill. Carragher (28.), Fabio Aurélio (89.)

FC PORTO – BESIKTAS 2-0 (1-0)
Helyszín: Porto, Estádio do Dragao
Nézőszám:
Játékvezető: Peter Fröjdfeldt (svéd)
Asszisztensek: Henrik Andren,Fredrik Nilsson (svédek)

A KEZDŐCSAPATOK:
PORTO BESIKTAS
1 Helton 1 Rüstü
12 Bosingwa 22 Ali Tandogan
3 Pedro Emanuel 58 Ibrahim Toraman
2 Bruno Alves 8 Baki Mercimek
13 Fucile 19 Ibrahim Üzülmez
8 Lucho González 21 Serdar Özkan
6 Paulo Assuncao 18 Cissé
16 Raul Meireles 14 Tello
17 Sekciui 7 Burak Yilmaz
6 Lisandro 10 Delgado
7 Quaresma 13 Bobo
Vezetőedző: Vezetőedző:
Jesualdo Ferreira Ertugrul Saglam

Gólszerzők: L. González (44.), Quaresma (62.)
Csere: Sekciui h. Hélder Postiga (74.), Fucile h. Cech (75.), L. González h. Bolatti (81.), ill. Burak Yilmaz h. Ibrahim Akin (a szünetben), Tello h. Higuain (84.)
Sárga Lap: Quaresma (23.), ill. Rüstü (44.), Bobo (64.), Ibrahim Akin (87.)

AZ A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE

1. FC Porto 6 3 2 1 8-7 +1 11
2. Liverpool 6 3 1 2 18-5 +13 10
3. Olympique Marseille 6 2 1 3 6-9 -3 7
4. Besiktas 6 2 0 4 4-15 -11 6
---- &