Tokió 2020: Joshua Cheptegei két távon hajt az aranyra

Vágólapra másolva!
2020.12.30. 11:55
null
Joshua Cheptegei 5000 és 10 000 méteren is Tokió bajnoka lenne (Fotó: AFP)
Az ugandai Joshua Cheptegei 5000 és 10 000 méteren is az aranyérem megszerzésének reményében fut majd a jövő nyárra halasztott tokiói olimpia atlétikai versenyén.

Cheptegei a BBC-nek azt nyilatkozta, nagy kihívás számára a két győzelem, de annak elérése szerinte leginkább saját magától függ.

„Egészen elképesztő dolog lenne duplázni, de ha csak a tízezer méter aranyérmét nyerem meg, akkor is roppant hálás leszek” – mondta. Hozzátette, a versenyzés és a pszichés ráhangolódás során is komoly erőfeszítéseket igényel tőle, hogy nem egy számban összpontosít a győzelemre, de szeretné magának megadni az esélyt, hogy mindkettőben nyerni tudjon.

Az olimpiák történetében mindössze hét atlétának sikerült eddig ez a fajta duplázás.

A 24 éves futó idén mindkét távon megdöntötte a világrekordot: előbb augusztus közepén 5000 méteren a Gyémánt Liga-sorozat monacói nyitányán, amelyen 12:35.36 perccel ért célba, és az etióp Kenenisa Bekele 2004. május végén elért 12:37.35-ös rekordját adta át a múltnak. Két hónappal később Valenciában a Világcsúcsok napja elnevezésű versenyen 26:11.02 perc alatt teljesítette a 10 000 métert, amellyel szintén Bekele rekordját döntötte meg, aki 2005-ben 26:17.53 perc alatt ért célba.
Cheptegei olyan cipőben futotta a rekordjait, amely technikai újításai miatt megjelenése óta, több mint egy éve nagy vitákat vált ki a sportágban. Az ugandai szerint a felszerelés valóban segítségére volt, de idei sikereinek mégsem az a legfőbb oka.

„A cipő valóban segít, de nemcsak Cheptegei úr számára áll rendelkezésre. Bárkinek elérhető, aki meg akarja dönteni a világrekordot” – mondta. Majd utalt két etióp futóra, a 23 éves Yomif Kejelchára és a 20 éves Selemon Baregára, hozzátéve, hogy "ez az egész nemcsak a cipőkről, sokkal inkább az atlétákról szól", akik a mostani időszakban az edzésekre koncentrálnak.

„Én is csak arra az egy dologra összpontosítottam, hogy meg tudjam dönteni a világrekordot” – közölte.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik