Tokió 2020: jól halad Halász Bence rehabilitációja

MTI/H. D.MTI/H. D.
Vágólapra másolva!
2021.02.11. 17:38
null
Jól halad Halász Bence rehabilitációja (Fotó: Török Attila)
Jól halad Halász Bence világ- és Európa-bajnoki bronzérmes kalapácsvető rehabilitációja januári térdműtéte után – írja az MTI.

 

A 23 éves atléta az M4 Sport Sporthíradó című műsorában csütörtökön azt mondta, hogy bár „komoly bajok” voltak a műtött testrésszel, sikerült teljesen rendbe rakni, már nincsenek fájdalmai, és ha minden jól megy, február végén, március elején ismét edzésbe tud állni.

„Addig gyógytornázok, illetve térdkímélő láberősítő gyakorlatokat végzek, mert a combizmomat vissza kell erősíteni” – adott helyzetjelentést állapotáról a már tokiói olimpiai kvótás Halász.

A 79.88 méteres egyéni csúccsal rendelkező dobóatléta kiemelte, úgy vágtak bele a műtétbe, hogy az az ötkarikás felkészülését ne befolyásolja. Meglátása szerint az operáció még jól is elsülhet, ugyanis így remélhetőleg nem kell tavasszal edzéseket kihagynia, és olyan sem lesz, hogy a fájdalom miatt csökkentett munkát tudjon csak végezni.

Versenyprogramjáról elmondta, a márciusi téli dobóbajnokságon szinte biztosan nem indul, ugyanis annak nem látja értelmét, hogy egy „semmilyen” eredmény miatt dobókörbe álljon, akkor már inkább edzéssel tölti majd azt az időszakot is.

„Sok mindent nem látunk előre, de a nagy versenyek mellett a lengyel és magyar viadalokat is megrendezték tavaly, így ezekkel az idén is számolok. Szerencsére abban a helyzetben vagyok, hogy a kvótám megvan, így ha nem tudok versenyezni, akkor is biztos az olimpia” – tette hozzá Halász.

A vb-bronzérmes atléta kiemelte, az olimpiai érem és a 80 méter áttörése hajtja előre, ezt a két dolgot szeretné elérni 2021-ben.

„Sokat dolgozom mindkettőért, nem leszek csalódott, ha pont az olimpián jön majd ki belőlem a 80 méter fölötti eredmény” – zárta a Dobó SE atlétája.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik