Sportrádió: „Világklasszisok tömkelegét próbáljuk idecsábítani Székesfehérvárra”

Vágólapra másolva!
2022.05.12. 10:16
null
Ryan Crouser (Fotó: AFP)
Mint beszámoltunk róla, a 12. Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíj szervezői szerdán veretes névsort tettek közzé azokról a klasszisokról, akiknek részvétele már biztos az idei székesfehérvári nemzetközi versenyen (augusztus 8.). Spiriev Attila, a verseny sportigazgatója röviden jellemezte a szerdán bejelentett „heteket” a Sportrádiónak – kedvcsinálóként ebből idézünk.

„Világklasszisok tömkelegét próbáljuk idecsábítani Székesfehérvárra – fogalmazott Spiriev Attila, aki a Szujó Zoltánnal folytatott beszélgetés egy pontján a svéd diszkoszvetőt, Daniel Stahlt és az amerikai súlylökőt, a szintén olimpiai bajnok Ryan Crousert állította fókuszba. – Nagy verseny van azért, ki lesz a viadal legerősebb embere, sőt talán nem túlzok nagyon, hogy egyben a világ legerősebb sportolója címért is megy a verseny. Stahl kétméteres, százötvenöt kilós izomkolosszus, és bár van egy kis pocakja is, elképesztő, milyen erős. A mi versenyünkön újonc Ryan Crouser egy centivel magasabb, »pusztán« 145 kiló izom, de »küzdelmük«, ami persze nem test test elleni, érdekes lesz. Crouser idehozatala külön csemege, aki szereti az erős emberek közeli látványát, elégedett lehet."

A verseny sportigazgatója természetesen beszélt a Székesfehérvárra szintén hivatalos Armand Duplantisról is.

Ő a mai atlétika legkeresettebb sportolója. Azon kívül, hogy a rúdugrás világcsúcstartója, olimpiai bajnok is, a hatodik, akit most bejelentettünk. Érdemes rákeresni a különböző videomegosztó csatornákon. Már egészen kicsi korában foglalkozott a rúdugrással. Az édesapja, az amerikai Greg Duplantis is ragyogó rúdugró volt, 580 centiméterig jutott. (Az édesanyja svéd, Armand az ő révén szerepel svéd színekben.) Greg épített egy nekifutót pályával, leérkezővel a még egészen pici kisfiának, aki hét-nyolc évesen már jelentős eredményeket ugrált. Addig gyakorolt ott a kert végében, ameddig jól begyakorolta ezt a mozdulatot, már hat világcsúcsot ugrott. Hihetetlen, hogy ő is eljön Székesfehérvárra.”

A TELJES BESZÉLGETÉS AZ ALÁBBI LINKEN!


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik