Multisport Eb, atlétika: Szilágyi Réka döntős gerelyhajításban!

Vágólapra másolva!
2022.08.18. 12:26
null
Szilágyi egyetlen centis előnnyel jutott döntőbe (Fotó: AFP)
Szilágyi Réka bejutott a női gerelyhajítás fináléjába, Huller Dániel pedig 800 méteren az elődöntőbe a müncheni multisport Európa-bajnokság keretében zajló atlétikai Eb-n csütörtökön – közölte az MTI.

 

Szilágyi Réka 53.54 méterrel kezdett, majd 57.40-re javított, amellyel a 12., azaz utolsó helyen került be a szombati döntőbe. Harmadik kísérlete érvénytelen volt. A 2015-ös ifjúsági világbajnokságon negyedik Szilágyi ott volt a tokiói ötkarikás játékokon, ahol a selejtezőben búcsúzott. Ezúttal egyetlen centivel előzte meg az ukrán Hanna Hackót a 12. helyen. A 61 méteres selejtezős szintet csak ketten dobták túl.
Szilágyi Réka az M4 Sporton úgy fogalmazott, hogy nagyon izgalmas volt a selejtező vége.

„A döntőben még jobbat szeretnék magamból kihozni” – tette hozzá, jelezve, tudja, hogy min kell javítania.

Férfi 800 méteren Huller Dániel képviselte a magyar színeket, aki 110 m gáton kezdte pályafutását, majd 2018-ban 400 m gáton szerzett aranyérmet a győri U18-as Eb-n. Idén viszont azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a kétkörös távon júliusban 1:45.53 perces U23-as országos csúcsot futott.

A 21 éves dunakeszi atléta bátran versenyzett, végig próbált az elsőkkel menni, de a hajrában nem bírta az iramot és hatodikként ért célba 1:47.19 perccel. Ugyanakkor ez az idő továbbjutást ért, mivel futamonként az első három és a további négy leggyorsabb került az elődöntőbe, Hulleré pedig a hatodik legjobb idő volt összesítésben a 31 induló közül.

Huller az M4 Sporton elmondta, egy kezén meg tudja számolni, hány 800 méteres versenyen indult eddig, ám ebben a számban szeretne ott lenni a jövő évi budapesti világbajnokságon. Az Eb-n az elődöntőre pénteken kerül sor.

A hétpróbázó Krizsán Xénia a kilencedik helyről várhatta a második napot. A távolugrás különösen fontos volt számára, mivel ebben a számban nem akadt érvényes kísérlete a eugene-i világbajnokságon, és akkor nem folytatta a versenyt. Most elsőre 615 centimétert ért el (896 pont), amivel második lett a csoportjában, másik két ugrása viszont érvénytelen volt. Mivel a harmadiknál kétségek merültek fel, hogy belépett-e, formabontó módon kapott még egy lehetőséget. Úgy tűnt, sikerült javítania, de a versenybírók hosszas tanakodás után ezúttal is úgy ítélték meg, hogy érvénytelen a kísérlet.

Az MTK Budapest versenyzője gerelyhajításban elsőre érte el legjobbját, az 50.38 métert, amivel meg is nyerte ezt a számot (másodikra 48.28 következett, harmadik kísérletét kihagyta), és a teljesítményéért kapott 867 ponttal összesítésben feljött a hatodik helyre (5421 pont). Az élen a kétszeres olimpiai és kétszeres világbajnok belga Nafissatou Thiam áll 5776 ponttal.

Férfi 200 méteren Máté Tamás, aki csak 18 évesen kezdett atletizálni, az egyes pályán futva 20.94 másodperccel ért célba hatodikként. Az FTC sprintere összesítésben a 17. helyen végzett, és kiesett.

Vindics-Tóth Lili Anna 3000 méter akadályon sokáig az élmezőny végén helyezkedett, aztán ahogy fokozódott a tempó, kezdett leszakadni, láthatólag éreztette a hatását, hogy idén sérülések miatt kevés viadalon indult. Végül a 13. helyen ért célba, 10:08.18 perces idei legjobbjával. Futamonként az első öt mellett a további öt legjobb idővel rendelkező versenyző folytathatja a döntőben, így búcsúzott a tokiói olimpián is szerepelt 23 éves futó.

Női 800 méteren Bartha-Kéri Bianka előbb a mezőny végén helyezkedett, a második körre viszont az élre állt és egészen a célegyenesig továbbjutó helyen futott. Ekkor többen lehajrázták és 2:02.99 perccel ötödikként ért célba. Összesítésben a 14. idő volt az övé, két hellyel lemaradt az elődöntőről és kiesett.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik