Londoni maratoni: csak profik indulhatnak az idei versenyen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.08.06. 14:36
null
Eliud Kipchoge megpróbálhatja ötödször is megnyerni a londoni maratonit (Fotó: AFP)
Megrendezik októberben az idei londoni maratonit, ám amatőrök nem indulhatnak rajta, a nézők számát pedig korlátozzák.

A világ legrangosabb maratoni futóversenyei közül a londoni volt az egyetlen, amelyet nem töröltek eddig az idei naptárból, viszont a verseny sorsa egészen mostanáig bizonytalan volt.

A koronavírus-járvány miatt előbb áprilisról október 4-re tették át az eseményt, ezt követően pedig a szervezők folyamatosan egyeztettek az illetékes hatóságokkal és szakemberekkel a viadal sorsáról. A házigazdák a múlt héten minden nevezőnek levelet küldtek, amelyben azt közölték, hogy továbbra sem tudnak biztosat mondani, ám ígéretet tettek arra, hogy ezen a héten, legkésőbb péntekig végleges döntés születik.

A döntés csütörtökre született meg, és úgy szól, hogy lesz verseny októberben, de a megszokott 40 ezres tömeg helyett csak a legjobbak rajtolhatnak. A pálya sem a megszokott lesz, a szervezők egy londoni park területén jelölnek ki egy körpályát, amelyen teljesítik az atléták a 42.195 kilométeres klasszikus távot. A pálya környékére csak limitált számban engednek majd nézőket.

A viadal két legnagyobb sztárjának személye viszont nem változott: a férfiaknál a világ két legjobb idejével rendelkező futó, a világcsúcstartó kenyai Eliud Kipchoge (2:01:39 óra) és az etióp Kenenisa Bekele (2:01:41 óra) csap össze egymással, illetve a többi riválissal.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik