London Marathon: roppant erős lesz az idei férfi mezőny

Vágólapra másolva!
2023.02.01. 11:53
null
A kenyai Amos Kipruto célja a címvédés, de nem lesz könnyű dolga (Fotó: AFP)
Noha a világcsúcstartó Eliud Kipchoge nem indul, mégis minden idők egyik legerősebb mezőnye gyűlik majd össze az áprilisi London Marathonon, amely az első olyan verseny lesz, ahol két induló is 2:02 órán belüli egyéni csúccsal rendelkezik.

A britek legendás hosszútávfutója, a pályán négyszeres olimpiai bajnok Mo Farrah a hét elején jelentette be, hogy ott lesz a rajtnál, a szervezők pedig szerdán reggel közölték, hogy a hazai kedvenc bombaerős mezőnynek lesz tagja, ugyanis minden idők öt legjobb eredményét elért atléta közül négy részt vesz a viadalon.

A világon eddig három férfi futó volt képes áttörni versenykörülmények között a 2:02 órás határt. A csúcsot Kipchoge 2:01:09 órával tartja, míg az etiópok legendája, Kenenisa Bekele 2:01:41-es egyéni rekorddal bír, a kenyai Kelvin Kiptum pedig decemberben Valenciában 2:01:53-at ért el. Utóbbi kettő elindul Londonban, ahogy az örökrangsorban negyedik és ötödik, szintén etióp Birhanu Legese (2:02:48 óra) és Mosinet Geremew (2:02:55 óra) is.

A nevezések alapján ráadásul egyáltalán nem biztos, hogy a férfi győztes négyük közül kerül majd ki, ugyanis a címvédő kenyai Amos Kipruto (egyéni csúcs: 2:03:13 óra) éppúgy harcba száll a győzelemért, mint a szám aktuális világbajnoka, az etióp Tamiret Tola (egyéni: 2:03:39 óra).

„Londonban mindig nagyon erős a mezőny, és ez az idén is így lesz. Tisztában vagyok vele, hogy nehéz dolgom lesz, de meg akarom védeni a címemet” – reagált Kipruto, miután a szervezők nyilvánosságra hozták a legrangosabb indulók nevét.

Az idei London Marathont április 23-án rendezik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik