Gyulai Memorial: Wlodarczyk megvédte a címét

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.07.03. 21:02
Ahogy tavaly, úgy az idén is a kétszeres olimpiai bajnok Anita Wlodarczyk nyerte meg a női kalapácsvetést a Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjon.

A hétfői nyitó napon a világcsúcstartó lengyel nehézatléta mind a hat dobását 70 méter felett teljesítette, harmadikra sikerült a győztes, 77.77-es eredményt elérnie, amellyel fölényesen, több mint négy méterrel előzte meg a kínai Cseng Vangot. Harmadikként a szintén lengyel Joanna Fiodorow zárt, míg legjobb magyarként Gyurátz Réka 9. lett 68.25 méterrel.

Férfi gerelyhajításban szintén lengyel siker született Marcin Krukowski révén, aki csaknem három méterrel bizonyult jobbnak második helyen záró moldovai ellenfelénél. Rivasz-Tóth Norbert negyedikként végzett 78.51 méterrel.

A női 3000 méteres akadályfutást az etióp Etenesh Diro Neda nyerte meg 9:20.01 perces eredménnyel.

A hétfői előnapon a Magyar Szuperliga és a korosztályos liga küzdelmei mellett három nemzetközi számot rendeztek a Bregyó-közi Regionális Atlétikai Központban. A vasárnapi Hopp Parádé és a hétfői nyitány után a fő versenynap a keddi lesz a Gyulai Memorialon, amikor kizárólag nemzetközi számokat rendeznek 15 órától.

Eredmények
Férfi gerelyhajítás
1. Marcin Krukowski (lengyel) 83.71 méter
2. Andrian Mardare (moldovai) 80.99
3. Lukasz Grzeszczuk (lengyel) 79.89

Női 3000 m akadály
1. Etenesh Diro Neda (etióp) 9:20.01 perc
2. Norah Jeruto (kenyai) 9:22.93
3. Weynshet Ansa (etióp) 9:30.03

Női kalapácsvetés
1. Anita Wlodarczyk (lengyel) 77.77 méter
2. Cseng Vang (kínai) 73.54
3. Joanna Fiodorow (lengyel) 72.66

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik