Gyulai Memorial: idén ez volt a világ legerősebb atlétikai viadala

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2021.07.06. 21:47
Kilenc versenycsúcs dőlt meg az idei Gyulai István-emlékversenyen, aminek köszönhetően az idén eddig a székesfehérvári verseny bizonyult a legerősebb egynapos atlétikai viadalnak a világon.
Elaine Thompson-Herah lett a verseny legjobbja (Fotó: Török Attila) – a képre kattintva GALÉRIA érhető el
Elaine Thompson-Herah lett a verseny legjobbja (Fotó: Török Attila) – a képre kattintva GALÉRIA érhető el

Jó hírrel kezdődött az idei Gyulai István Memorial, ugyanis kiderült, hogy a kalapácsvető Halász Bence lett az első magyar atléta, aki kijutott a jövő évi eugene-i világbajnokságra, miután 78.12-vel végzett a nulladik napon, és megdobta a szintet.



A verseny szervezői korábban elmondták, nem titkolt céljuk egynél több Gyémánt Liga-verseny elé kerülni a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (Wotld Athletics) év végi összesítésében az egynapos versenyek között, amit sikerült túlteljesíteniük. Az idei székesfehérvári versenyen ugyanis kilenc (!) versenycsúcs dőlt meg, ami végül 93418 pontot ért, és ezzel a magyar lett az idei legerősebb egynapos atlétikai verseny a világon. Ez azt jelenti, hogy nem kevesebb, mint öt Gyémánt Liga-viadalt utasított maga mögé, a gatesheadi, a dohai, a római, az oslói és a stockholmi elitrendezvény sem tudott ennyi pontot gyűjteni.

A női gerelyhajítás kezdte a sort, amelyet a litván Liveta Jasiunaite nyert 62.73-mal, majd szép sorban özönlöttek a versenycsúcsok: a férfi 100 méter (a dél-afrikai Akani Simbine, 9.84), a női 100 méter (a jamaicai Elaine Thompson-Herah, 10.71), a női 200 méter (a jamaicai Shericka Jackson, 21.96), a férfi 400 méter gát (a török Yasmani Copello, 48.35), a női 400 méter gát (a holland Femke Bol, 52.81), a férfi 3000 méter (az etióp Muktar Edris, 7:30.96), a férfi hármasugrás (a portugál Pedro Pichardo, 17.92) és a plusz volt a férfi súlylökés, amely ugyan a verseny történetében először került fel a programba (így adott volt az új versenycsúcs), de az új-zélandi Tomas Walsh a világ negyedik idei legjobb eredményével, 22.22 méterrel nyert.

Sőt, a Gyulai Memorial akár több pontot is szerezhetett volna, ugyanis a versenynap utolsó futamában elmaradt Wayde van Niekerk és Steven Gardiner, a dél-afrikai világcsúcstartó és olimpiai bajnok a bahamai világbajnok várva várt összecsapása. Előbbi ugyanis a bemelegítésnél meghúzódott, így nem vállalta a versenyt. Gardinernek így sem volt könnyű dolga amerikai riválisaival, Bryce Deadmonnal és Michael Normannal, a legjobb idejét futotta a szezonban, és annyira kihajtotta magát, hogy a végén leroskadt a vegyes zóna előtt, és negyed óráig képtelen volt felállni, még megszólalni is alig tudott. Úgy kellett összeszedni a díjátadó ceremóniára.

Az erős nemzetközi mezőnyben hagyományosan rajthoz állnak a legjobb magyar atléták is, akik remekül teljesítettek, többek között Halász Bence és Gyurátz Réka (mindkettő kalapácsvetés), Szilágyi Réka (gerelyhajítás), Nguyen Anasztázia (távolugrás), Szűcs Valdó (110 m gát), Vindics Balázs (800 m), Koroknai Máté (400 m gát), Bakosi Péter (magasugrás) és Kozák Luca (gátfutás) is szépen helytállt. Akárcsak tavaly, ezúttal is utóbbi kapta a legjobb magyar versenyzőnek járó díjat.



A nap végén a verseny legjobbjának járó Spiriev Bojidar-díjat Elaine Thompson-Herah kapta, aki versenycsúccsal nyert 100 méteren, megelőzve honfitársát és riválisát, Shelly-Ann Fraser-Pryce-t (10.82). Egyébként Asafa Powell (2011), Warren Weir (2013) és Omar McLeod (2017) után ő volt a negyedik jamaicai, aki átvehette az elismerést.

VÉLEMÉNYEK
Shaunae MILLER-UIBO
bahamai sprinter, 200 m
„Már érzem magamban az olimpiai tüzet, nagyon jó volt a futamunk, ezek a lányok mindent beleadtak a szurkolók előtt. Volt egy kis sérülésem, még mindig nem vagyok teljesen egészséges, ezért nem tudtam a legjobb formámat hozni, ám remélem, hamarosan tökéletesen rendbe jövök, és olyan leszek, mint régen. Tokióban a 200 méterre fókuszálok, majd meglátjuk, hogy vállalom-e mellette a 400 métert is.”
Szergej SUBENKOV
orosz gátfutó, 110 m
„Én is szeretném tudni, milyen formában vagyok, keveset versenyeztem eddig, meglátjuk, az olimpiáig hátralévő időben mire leszek képes. Egyébként jól érzem magam, örülök, hogy itt lehetek Fehérváron, és olyan ellenféllel mérhettem össze magam, mint például az amerikai Grant Holloway, mert így láthatom, mennyivel vagyok még lemaradva mögötte. Remélem, nemsokára én is olyan jó formában leszek, mint ő!”
Steven GARDINER
bahamai futó, 400 m
„Hozzászoktam ugyan a nagy hőséghez, de a mostani versenyen nagyon meleg volt. Ennek ellenére jól ment a futás, főleg ahhoz képest, hogy rengeteg versenyem volt az idén, és a sérüléseket sem úsztam meg, azokból is fel kellett épülnöm. Az olimpia előtt a Gyulai Memorial volt az utolsó viadal, amelyen rajthoz álltam. Kicsit sajnálom, hogy nem tudtam összecsapni Wayde van Niekerkkel, viszont a többi ellenfelem is nagyon jó volt, ezen a szinten már nincs fő riválisom, mert tulajdonképpen mindenki annak számít.”
Justin GATLIN
olimpiai bajnok amerikai sprinter

– Megsérült az amerikai olimpiai válogatón. Mi történt pontosan?

– Meghúztam a combhajlítóizmomat, ám igyekeztem olyan gyorsan felépülni, amennyire csak lehetséges, hogy idejöhessek a Gyulai Memorialra, az egyik kedvenc versenyemre. Felkészültem erre a futamra, de még nem voltam olyan erős, amilyennek lennem kellett volna. Olyan nyolcvanöt százalékos állapotban vagyok, ezért a szezon hátralévő részében inkább pihenek. Örülök, hogy 39 évesen olyan srácokkal futhattam együtt, akik az olimpiára készülnek.

– A világ egyik leggyorsabb embereként nem lesz ott a tokiói olimpián. Hogyan kezelte ezt a helyzetet?
– Kicsit szomorú vagyok, ám már más perspektívából kell néznem a történteket, az egész pályafutásom szempontjából. Csaknem negyvenévesen is olyan magasra tudtam tenni a lécet, hogy csak azért nem tudtam bekerülni az olimpiai csapatba, mert megsérültem a válogatón... De történt, ahogyan történt.

– Látjuk még Székesfehérváron?
– Már el szoktam gondolkodni a visszavonuláson, és ebben az életkorban el is kell. Jó formában voltam a szezon második felében, és vissza akarok térni 2022-ben is, ha újra teljesen egészséges leszek. Ha jövőre visszavonulok, amerikai földön teszem majd, noha imádok a világban utazni. Ám ha már nem versenyzek, akkor is a sportágban szeretnék maradni, és segíteni a fiatal sprintereknek.

11. GYULAI ISTVÁN-EMLÉKVERSENY, SZÉKESFEHÉRVÁR
Férfiak. 100 m (+1.2):
1. Akani Simbine (dél-afrikai) 9.84, 2. Michael Rodgers (amerikai) 10.00, 3. Marvin Bracy (amerikai) 10.02. 200 m (+1.2): 1. Andre de Grasse (kanadai) 19.97, 2. Kenneth Bednarek (amerikai) 19.99, 3. Erriyon Knighton (amerikai) 20.03. 400 m: 1. Steven Gardiner (bahamai) 44.47, 2. Bryce Deadmon (amerikai) 44.58, 3. Michael Norman (amerikai) 44.65. 800 m: 1. Elliot Giles (brit) 1:44.89, 2. Jamie Webb (brit) 1:45.12, 3. Clayton Murphy (amerikai) 1:45.20, ...8. Vindics Balázs (magyar) 1:46.64. 3000 m: 1. Muktar Edris (etióp) 7:30.96, 2. Tadese Worku (etióp) 7:34.75, 3. Addisu Yihune (etióp) 7:39.27. 110 m gát (–0.1): 1. Grant Holloway (amerikai) 13.08, 2. Orlando Ortega (spanyol) 13.15, 3. Szergej Subenkov (orosz) 13.19, ...5. Szűcs Valdó (magyar) 13.47. 400 m gát: 1. Yasmani Copello (török) 48.35, 2. Amere Lattin (amerikai) 49.06, 3. Constantin Preis (német) 49.19, ...6. Koroknai Máté (magyar) 50.11. Magas: 1. Makszim Negyaszekav (fehérorosz) 237, 2. Ilja Ivanjuk (orosz) 233, 3. Mihail Akimenko (orosz) 233, ...9. Bakosi Péter (magyar) 224. Hármas: 1. Pedro Pichardo (portugál) 17.92 (+0.4), 2. Hugues Fabrice Zango (burundi) 17.82 (+0.2), 3. Jasszer Mohamed Triki (algériai) 17.33 (+1.3). Súly: 1. Tomas Walsh (új-zélandi) 22.22, 2. Filip Mihajlevic (horvát) 21.77, 3. Josh Awotunde (amerikai) 21.70. Diszkosz: 1. Daniel Stahl (svéd) 67.71, 2. Anfrius Gudzius (litván) 66.71, 3. Fedrick Dacres (jamaicai) 65.08, ...8. Huszák János (magyar) 61.35

Nők. 100 m (+0.6): 1. Elaine Thompson-Herah (jamaicai) 10.71, 2. Shelly-Ann Fraser-Pryce (jamaicai) 10.82, 3. Marie-Josée Ta Lou (elefántcsontparti) 10.86. 200 m (–0.3): 1. Shericka Jackson (jamaicai) 21.96, 2. Shaunae Miller-Uibo (bahamai) 22.15, 3. Dafne Schippers (holland) 22.70. 400 m: 1. Stephenie Ann McPherson (jamaicai) 49.99, 2. Wadeline Jonathas (amerikai) 50.70, 3. Lieke Klaver (holland) 51.23. 100 m gát (+0.2): 1. Jasmine Camacho-Quinn (Puerto Ricói) 12.34, 2. Elvira Herman (fehérorosz) 12.67, 3. Gabriele Cunningham (amerikai) 12.75, ...7. Kozák Luca (magyar) 12.85. 400 m gát: 1. Femke Bol (holland) 52.81, 2. Shamier Little (amerikai) 52.85, 3. Janieve Russell (jamaicai) 53.68. Távol: 1. Marina Beh-Romancsuk (ukrán) 679 (–0.5), 2. Abigail Irozuru (amerikai) 664 (–0.8), 3. Nasztaszja Mironcsik-Ivanova (fehérorosz) 660 (–0.5), 4. Nguyen Anasztázia (magyar) 654 (+0.6), 5. Lesti Diana (magyar) 650 (+0.8). Gerely: 1. Liveta Jasiunaite (litván) 62.73, 2. Nikola Ogrodníková (cseh) 62.56, 3. Elizabeth Gleadle (kanadai) 61.90, 4. Szilágyi Réka (magyar) 57.55

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik