Gyémánt Liga: veszélyben a nagy-britanniai versenyek

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.09.07. 13:07
Joanna Coates, a Brit Atlétikai Szövetség elnöke szerint anyagi okok miatt előfordulhat, hogy jövőre sem tudnak Gyémánt Liga-versenyt rendezni.

A legrangosabb egynapos sorozat 2010-es indítása óta egészen a mostani évig mindig volt GYL-viadal a szigetországban, az utóbbi időben Londonban és Gatesheadben is. Coates viszont most azt mondta: az sem zárható ki, hogy 2021-ben egyetlen állomásnak sem lehetnek majd házigazdái, mert a brit szövetség nehéz anyagi helyzetben van és csak olyan esemény rendezését vállalja, amely anyagilag biztosan megtérül.

„Meg kell vizsgálnunk, hogy pénzügyileg lehetséges-e a rendezés. Amennyiben nem, akkor vélhetően nem lesz két versenyünk. De még sok minden változhat – idézte Coatesot az insidethegames.biz oldal. – Nem engedhetjük meg magunknak, hogy olyan veszteségeket szenvedjünk el, mint egy-két korábbi nagy viadalunkon. Szeretném azonban hinni, hogy Nagy-Britannia nem veszíti el a Gyémánt Ligát, de még egyszer hangsúlyozom, csak akkor rendezünk, ha pénzügyileg meg tudjuk oldani.”

A brit szövetség legnagyobb problémáját jelenleg a televíziós szerződés hiánya jelenti, mivel még nem tudott megállapodni a BBC-vel a folytatásról. A csatorna eddig évente több mint 1.5 millió fontot fizetett a közvetítésekért. A két fél között eddig nem vezettek eredményre a tárgyalások, ám Coates szerint biztosan meg fognak tudni egyezni egymással.

Idén a koronavírus-járvány következtében a londoni és a gatesheadi verseny is elmaradt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik