Gyász: elhunyt az Európai Atlétikai Szövetség elnöke

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.20. 19:46
null
Svein Arne Hansen 2015-ben került az Európai Atlétikai Szövetség élére (Fotó: AFP)
Hetvennégy éves korában elhunyt Svein Arne Hansen, az Európai Atlétikai Szövetség (European Athletics) norvég elnöke.

A norvég szövetség szombaton közölte a sportvezető halálát, hozzátéve, hogy Hansen egészségi állapota márciusi agyvérzése óta rossz volt.

„Nagyon sokan gyászolják most azt a vezetőt, aki a sport szolgálatában ötven éven keresztül kitörölhetetlen nyomokat hagyott maga után” – áll a közleményben.

Svein Arne Hansen 2003 és 2015 között a norvég szövetség elnöke volt, az EA élére 2015-ben került, majd tavaly újraválasztották őt.

A szövetséget március vége óta ideiglenes megbízatással a bolgár Dobromir Karamarinov irányítja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik