Csupasport: Örömfutásra mindig van időm! – Nagy László

Vágólapra másolva!
2021.04.10. 20:31
null
Nagy László (Fotó: Török Attila)
Címkék
A maratoni táv teljesítése után egyelőre nincsenek konkrét céljai Nagy László korábbi válogatott kézilabdázónak, aki a Csupasportnak elmondta, továbbra is szívesen húz futócipőt, de némiképpen lassított a futótempón.





Tavaly októberben sikeresen teljesítette a 42 kilométeres távot a SPAR Budapest Maraton Fesztiválon Nagy László, a Telekom Veszprém kézilabdacsapatának sportigazgatója, a magyar férfi kézilabda-válogatott szakmai felügyelője.

A 209-szeres egykori válogatott játékos akkor túlteljesítette tervét, ami azt jelenti, hogy négy és fél órán belül ért célba. A versenyt követően úgy fogalmazott, egyelőre nincs semmilyen konkrét célja, már ami a futást illeti.

„Egyelőre csak sodródom az árral, és várom a jó időt. Addig is lassú, kültéri kocogásokkal melegítek az idényremondta a Csupasport megkeresésére a kiváló szakember és hobbifutó. – Kissé visszavettem a tempóból és a távokból, és egyelőre nincsenek konkrét céljaim a futóversenyekkel kapcsolatban sem. Még nem találtam olyat, amely megérintene, de nem kizárt, hogy ez hamarosan másképpen alakul. Január óta tart nálam a lazítás, most inkább feltöltődésből és kedvtelésből futok.”

Oldalunkon ezen kívül olvashatnak a remek brit futóról, Tom Lancashire-ről, akit a koronavírus-járvány hozott közelebb kedvenceihez, de azt már ő mondja el, hogyan.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik