Csupasport: Gál Tibor szerint közelebb kell vinni az ultrafutást a fiatalabbakhoz

Vágólapra másolva!
2022.09.04. 20:55
Címkék
Gál Tibor, a honi atlétikai szövetség ultrafutó bizottságának elnöke a 100 kilométeres világbajnokság tapasztalatai alapján úgy véli, sokkal erősebb lett a nemzetközi mezőny a korábbinál, és fontos, hogy a fiatalokat közelebb vigyék az ultratávokhoz.

„Eddig az volt a divat, hogy azok vitték sokra az ultratávokon, akik előtte versenyeztek pályán és gyorsak, rövidebb távokon is voltak jó eredményeik, aztán a pályáról az egyre hosszabb utcai versenyek felé haladtak – mondta a Csupasportnak Gál Tibor, a Magyar Atlétikai Szövetség ultrafutó bizottságának elnöke. – Most már nem a kor miatt kell az alapgyorsaság, s bár még mindig nem a húsz-huszonkét évesek uralják a mezőnyt, a huszonnyolc és harmincöt év közötti nemzetközi futók iszonyatosan erősek, ezt figyelembe kell vennünk. És fontos, hogy megtiszteljük a szenior vb-dobogósainkat, hiszen ők még mindig kiválóak, csak be kell szipkázni a fiatalokat is, gondolkodni az utánpótláson.”

Az interjúban Gál Tibor értékelte a magyar válogatott szereplését a száz kilométeres világbajnokságon. Az interjú mellett olvashatnak arról, hogyan lett Erőss Zsolt hegymászóból az ország első és eddig egyetlen Hópárduca, valamint hírt adunk a hétszeres Mr. Olympia-győztes Phil Heathről, aki úgy érzi, egyre nagyobb az esélye annak, hogy negyvenkét évesen talán még egyszer elindul a legendás versenyen, és annak megfelelően is edz.„Eddig az volt a divat, hogy azok vitték sokra az ultratávokon, akik előtte versenyeztek pályán és gyorsak, rövidebb távokon is voltak jó eredményeik, aztán a pályáról az egyre hosszabb utcai versenyek felé haladtak – mondta a Csupasportnak Gál Tibor, a Magyar Atlétikai Szövetség ultrafutó bizottságának elnöke. – Most már nem a kor miatt kell az alapgyorsaság, s bár még mindig nem a húsz-huszonkét évesek uralják a mezőnyt, a huszonnyolc és harmincöt év közötti nemzetközi futók iszonyatosan erősek, ezt figyelembe kell vennünk. És fontos, hogy megtiszteljük a szenior vb-dobogósainkat, hiszen ők még mindig kiválóak, csak be kell szipkázni a fiatalokat is, gondolkodni az utánpótláson.”

Az interjúban Gál Tibor értékelte a magyar válogatott szereplését a száz kilométeres világbajnokságon. Az interjú mellett olvashatnak arról, hogyan lett Erőss Zsolt hegymászóból az ország első és eddig egyetlen Hópárduca, valamint hírt adunk a hétszeres Mr. Olympia-győztes Phil Heathről, aki úgy érzi, egyre nagyobb az esélye annak, hogy negyvenkét évesen talán még egyszer elindul a legendás versenyen, és annak megfelelően is edz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik