Csupasport: az olimpia az álma a DVTK hosszútávfutójának

Vágólapra másolva!
2023.01.24. 20:35
null
Fotó: Csupasport
Lövei Vandának a tíz kilométer az abszolút favorit távja. Novemberben Athénban nyert, de hazai pályákon is gyakran áll dobogón, legyen az aszfaltos vagy éppen terepverseny.

 

„A tíz kilométer nálam a top. Volt egy verseny Tiszakesziben 2019 szeptemberében, ott indultam először ezen a távon, úgy, hogy előtte még edzésen sem futottam ennyit. Mégis olyan jól sikerült, hogy rögtön második lettem, úgyhogy azóta is imádom futni a tízeseket” – árulta el a Csupasportnak Lövei Vanda.

A tizenhat éves sportoló olyan versenyeken indult, mint a Vivicittá, vagy a Wizzair Budapesten és Debrecenben, ahol mindig dobogóra került, hol korosztályos, hol abszolút női első helyen. 2022. november 12-én az Athén Marathon tíz kilométerén a népes nemzetközi mezőnyben 4300 női induló közül abszolút nyolcadik, és korosztályos első helyen végzett, ezt tartja a legnagyobb sikerének. Ráadásul egyéni csúcsot futott a 38:04-es idejével.

A DVTK színeiben, Zámbori Zoltán irányításával készülő sportoló a Csupasportnak beszélt további eredményeiről is, valamint elárulta, legnagyobb vágya az olimpiai szereplés.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik