Chicago Marathon: közel volt a világcsúcshoz a női címvédő

Vágólapra másolva!
2022.10.09. 19:48
null
Ruth Chepngetich szakította át először a célvonalat (Fotó: Getty Images)
A kenyai Ruth Chepngetich egészen kiváló futással, a női világcsúcstól mindössze 14 másodperccel elmaradva védte meg a címét a vasárnap rendezett Chicago Marathonon, melyen a férfiaknál is kenyai siker született.

 

Az amerikai nagyváros a világ egyik leggyorsabb „pályájával” rendelkezik, korábban férfivilágcsúcsot is állítottak fel itt, míg a jelenlegi női rekordot (2:14:04 óra) 2019-ben ezen a viadalon állította fel a szintén kenyai Brigid Kosgei. Az idei viadalon pedig szintén bebizonyosodott, hogy kimagasló eredményeket lehet elérni a Michigan-tó partján.

A nőknél Ruth Chepngetich hamar elszakadt riválisaitól és a táv nagy részében csak az órával versenyzett. Fölényére jellemző, hogy már fél távnál közel négy perc volt az előnye az „üldözőbollyal” szemben, végül pedig 4:11 perccel előzte meg a második helyen célba érő amerikai Emily Sissont. Az órával, azaz honfitársa csúcsával folytatott csatát ugyanakkor elveszítette, 2:14:18 órás eredményével „csak” minden idők második legjobb idejét produkálta.

„Meg akartam dönteni a világrekordot, de azért boldog vagyok. Jövőre pedig készen fogok állni, hogy visszatérjek ide” – nyilatkozta Chepngetich.

A férfiaknál lényegesen kiélezettebb csata folyt, amelyből Benson Kipruto került ki győztesen, aki 40 kilométernél szakította le közvetlen vetélytársait és végül remek, 2:04:24 órás idővel győzött, 25 másodperccel megelőzve a második helyezett etióp Seifu Tura Abdiwakot.

Kipruto hét évvel bátyja, Dickson Chumba diadalát követően nyerte meg a világ egyik legrangosabb versenyét.

FÉRFIAK:
1. Benson Kipruto (kenyai) 2:04:24 óra
2. Seifu Tura Abdiwak (etióp) 2:04:49
3. John Korir (kenyai) 2:05:01

NŐK:
1. Ruth Chepngetich (kenyai) 2:14:18 óra
2. Emily Sisson (amerikai) 2:18:29
3. Vivian Jerono Kiplagat (kenyai) 2:20:52

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik