CAS: hétfőtől tárgyalják Semenya gyógyszeres kezelés elleni beadványát

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.02.15. 15:05
Hétfőn kezdi tárgyalni a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) a kétszeres olimpiai bajnok középtávfutó Caster Semenya fellebbezését a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) novemberben életbe lépett, rá vonatkozó szabályozása ellen.

A 28 éves dél-afrikai atléta tiltakozását az váltotta ki, hogy az IAAF tavaly úgy határozott, a túl magas tesztoszteronszinttel rendelkező női középtávfutók – 400 és egy mérföld közötti távokon – csak akkor indulhatnak el nemzetközi versenyeken, ha gyógyszerekkel csökkentik annak mértékét a szervezetükben. Márpedig Semenya hiperandrogenizmussal küzd, ami azzal jár, hogy a szervezetben a férfihormonok aktivitása a normál mértéken felüli, és egyik legfontosabb tünete a szokásosnál magasabb tesztoszteronszint. Ez a hormon növeli az izomtömeget, az erőt, illetve az állóképességet befolyásoló hemoglobinszintet.

A 800 méter háromszoros világbajnoka pályafutása kezdete óta támadások kereszttüzében áll férfias adottságai miatt. A 2009-es, első vb-győzelme után egy évig nem is versenyezhetett, amíg az IAAF nemi vizsgálatokat végeztetett rajta. Később azonban visszatért, a 2012-es és a 2016-os olimpián is megnyerte a kétkörös távot, ahogy a legutóbbi két vb-n egyaránt. Ugyanakkor néhány női riválisa többször panaszkodott, hogy a hiperandrogenizmus tisztességtelen előnyhöz juttatta Semenyát.

Az IAAF már 2015-ben is szabályozni akarta a helyzetet, de akkori kísérletét éppen a CAS hiúsította meg az indiai Dutee Chand fellebbezésének helyt adva. Tavaly márciusban azonban az IAAF tanácsa jóváhagyta az új szabályt, mivel egy 2017-es – az IAAF és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) megbízásából készült – tanulmány bizonyította, hogy a magas tesztoszteronszintű nők jelentős előnyt élveznek a pályán a riválisokkal szemben.

Az ügy összetettségét jelzi talán az is, hogy az AFP francia hírügynökség megkeresésre a CAS azt a tájékoztatást adta, hogy hétfő reggel kezdődnek a meghallgatások az ügyben, és egészen péntekig tartanak.

Közben Dél-Afrika politikai és sportvezetői is biztosították Semenyát támogatásukról, az ország sportminisztere például diszkriminatívnak nevezte a szabályt, egyúttal nemzetközi kampányt indított Semenya mellett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik