Az akarat legyőzi a félelmet – Sifan Hassan útja a menekülttáborból az olimpiai dobogóig

A tokiói olimpián a holland közép- és hosszútávfutó Sifan Hassan aranyérmet nyert 5000 és 10 000 méteres síkfutásban, 1500 méteren pedig bronzot, s ő lett az egyetlen atléta, aki ezeken a távokon érmet tudott szerezni egyelten olimpián. Napjaink egyik legjobb női futója folytatta is az olimpiai hagyományokat meg nem is, ugyanis miközben a 2004-es athéni játékok óta ő lett az első nem etiópiai győztes tízezer méteren, valójában ő is Etiópiában született, és csak 2008-ban, menekültként érkezett Hollandiába egyedül, a szülei nélkül.

Afrikai életéről keveset tudni, mint ahogy arról is, szüleit mi kényszerítette arra, hogy kísérő nélkül Európa küldjék a gyereküket. Ő azonban sohasem hibáztatta őket, mert hiába volt boldog gyermekkora 14 éves koráig, a környék, ahol élt, a 2007 óta tartó a harcok miatt a világ egyik legerőszakosabb helye lett.

„Nem bántam meg, hogy eljöttem abból az országból, és nem is akarok soha visszamenni oda. Olyan fájdalmas, hogy még rágondolni is szörnyű” – fogalmazott, amikor erről kérdezték. A 15 éves lány eleinte azért nem volt ilyen biztos a dolgában, az első nyolc hónapban menekültközpontba került az ország északi részén, és minden este sírt, mert úgy érezte magát, mint akit börtönbe zártak. Egy alapítványnak köszönhetően költözhetett aztán Leeuwarden városába, ahol kórházi nővérnek tanult. Egyszer azonban egy beszélgetés közben kibökte, hogy ő valójában nem nővér, hanem futó szeretne lenni, mire az egyik felügyelője elvitte a város atlétikai klubjába, ahol megismerkedett Yke Schouwstra középtávfutóval, aki az edzője lett és hamar felfedezte a tehetségét.

Az anyagiak hiánya miatt nem tudott előrébb lépni, de a 2011-es év fordulatot hozott az életébe: Hollandia ötödik legnagyobb városába, Eindhovenbe költözött és egy etióp közösségbe került. Az iskolában találkozott Ton van Hoesellel, aki onnantól kezdve két éven át irányította az atlétikai edzéseit. „Juniorkorában került hozzánk, barátságos, de kissé félénk lány volt, aki túl drágán bérelt egy pici szobát, és szinte semmije sem volt egy matracon és néhány ruhán kívül” – emlékezett vissza Van Hoesel, aki szerint akaratos tanítványának nemcsak a fizikai képességei voltak elképesztőek, de a hozzáállása is, hajlamos volt túlhajtani magát és már tinédzserként arról beszélt, hogy ki akar jutni az olimpiára.

Ha valamit a fejébe vett, nem lehetett lebeszélni róla, abban az évben például elhatározta, hogy elindul egy félmaratoni versenyen, holott nem is készült rá. Ennek ellenére megnyerte 77:10 perces idővel, és később terepfutóként is szép eredményeket ért el.

Sifan Hassan mindig is nagy munkabírású és fegyelmezett sportoló volt, aki a feszített tempót össze tudta egyeztetni vallásosságával: hithű muszlim, aki naponta ötször imádkozik. A nemzetközi áttörést a 2013-as év hozta meg a pályafutásában, amikor – még etióp állampolgárként – győzni tudott a patinás ostravai atlétikai versenyen 1500 méteren, majd ugyanezen a távon második lett a lausanne-i Gyémánt Liga-viadalon!

Ebben az évben kapta meg a holland állampolgárságot és versenyzett először az ország színeiben. A következő idényben döntötte meg első alkalommal a holland rekordot 1500 méteren, majd a zürichi Európa-bajnokságon megszerezte első nemzetközi érmét is. 2015-ben, a pekingi világbajnokságon harmadik helyen végzett a távon, amivel a sprinter Dafne Schippers után a második női atléta lett, aki vb-érmet szerzett Hollandiának. Ugyanebben az évben megnyerte a terepfutó-világbajnokságot Franciaországban, így nagy reményekkel várta a 2016-os olimpiát, de bármennyire is tehetséges és szorgalmas, Rio végül csalódást okozott neki. Ugyan megnyerte az előfutamát és második lett az elődöntőben, a fináléban nem bírt a kenyai Faith Kipyegonnal és az etióp világcsúcstartó Genzebe Dibabával, sőt, a világbajnok amerikai Jennifer Simpson is előtte ért célba, így még a dobogóról is lecsúszott.

Azonban nem is ő lett volna, ha elkeseredik, inkább a fejlődés új útjait kezdte keresni. Az olimpia után az Egyesült Államokba utazott, ahol a Nike Oregon Project nevű programban a híres-hírhedt Alberto Salazar irányításával kezdett dolgozni, aminek köszönhetően újra világbajnok és Európa-bajnok lett. Azonban 2019-ben Salazart eltiltották, amikor kiderült, hogy a dopping használatától sem riadt vissza, így vele együtt az eredményes program is bedőlt.

Az elkövetkező években nemcsak ez, hanem a koronavírus-járvány is átírta Sifan Hassan életét, ő mégis győztesen jött ki belőle. Miután a dohai világbajnokság egyik sztárjaként aranyérmet szerzett 1500 és 10 000 méteren is, a tokiói olimpia egyik fő esélyesévé lépett elő. Ő maga döntött úgy az utolsó pillanatban, hogy három versenyszámban, 1500, 5000 és 10 000 méteren is elindul, ami ritka, talán példátlan az olimpiák történetében. „Kihívást akartam magam elé állítani, különben kissé unalmasnak találtam volna. Egy versenyszám szinte semmi, ezért ki akartam próbálni, mire vagyok képes több távon  – emlékezett vissza, de a szokatlan vállalás nagy nyomással is járt. – Az olimpia előtti hetekben néha felriadtam álmomból, és azt kérdeztem magamtól: miért stresszelem magam ezzel? Kétségeim voltak, már magamban beszéltem, hogy ez biztos nem lehetséges, a tízezer méter pedig egyenesen ijesztő volt. De valami azt súgta, hogy folytatnom kell. A félelem csak megerősített.”

Annyira, hogy Tokióban történelmet írt, az etióp Tirunesh Dibaba után a második nő lett, aki 5000 és 10 000 méteren egyaránt olim­piai bajnok lett, ráadásul bronzérmet szerzett 1500 méteren, hasonló hármas sikerre még sohasem volt példa.

„Nem találom a szavakat, annyira hálás vagyok, és nem hiszem, hogy ennél jobban is csinálhattam volna – mondta az utolsó száma után a 28 éves Hassan, akit idén a legjobb női atlétának választottak Európában. – Az éremátadó alatt végig arra gondoltam, hogy vége van, most már mehetek egyet aludni.”

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. november 20-i lapszámában jelent meg.)