Atlétikai vb: „Őrületes lenne legyőzni Usain Boltot”

Vágólapra másolva!
2017.08.03. 18:02
Christian Coleman szerint őrületes lenne, ha le tudná győzni a visszavonulás előtt álló Usain Boltot a pénteken kezdődő atlétikai világbajnokságon Londonban. Az amerikai sprinteré a világ idei legjobb ideje 100 méteres síkfutásban.

A 21 éves futó először jár Európában, és mint a The Daily Telegraphnak adott exkluzív interjújából kiderült, először beszélgetett nem amerikai újságíróval. Coleman – akinek szerénységét a brit lap szerint jól mutatja, hogy köszönetet mondott az újságírónak, amiért időt szánt rá – hozzátette, nincs mit csodálkozni ezen, hiszen sokan nem is hallottak még róla.

Pedig az amerikai sprinter hatszor is 10 másodperc alatt futott száz méteren, és 9.82 másodperccel övé az idei év eddigi legjobb eredménye. Usain Bolt ezzel szemben csak három versenyen indult és csupán egyszer került 10 másodperc alá – emlékeztetett a The Daily Telegraph.

Christian Coleman óriási sikerként könyvelné el, ha le tudná győzni a jamaicai futót. „Sok olyan ember láthatna, akik azelőtt azt sem tudták, ki vagyok, mert nem versenyeztem a profik között” – mondta a Tennessee-i Egyetem hallgatója, hozzátéve, hogy döntőbe kerülése esetén figyelnie kell majd arra, hogy ne ragadtassa el magát. A célja mindazonáltal az, hogy aranyérmet szerezzen a 100 méteres síkfutás szombat esti döntőjében.

A fiatal amerikai ötévesen kezdett futni, a középiskolában azonban amerikai futballra váltott. Az atlétikához csak az egyetemen tért vissza, ott tanul, ahol annak idején Justin Gatlin.

Coleman tavaly futott először 10 másodpercen belüli időt 100 méteren. A 4x100 méteres amerikai váltó tagjaként részt vett a riói olimpián, igaz, csak az előfutamokban indították.

A sprinter idén már annyi versenyen szerepelt az amerikai egyetemi bajnokságban, hogy úgy döntött, Londonban csak 100 méteren fut. Kétszáz méteren is ott lehetne – 19.85 másodperccel övé az idei harmadik legjobb eredmény ezen a távon –, ennek ellenére nem áll rajthoz.

Közben kiderült: Usain Boltnak egy riválissal kevesebbel kell számolnia, sérülés miatt ugyanis nem indul a világbajnokságon a kanadai André De Grasse.

A nyolcszoros olimpiai bajnok jamaicai sprinternek a londoni vb lesz az utolsó versenye.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik