Atlétika: tízéves eltiltással sújtották Blessing Okagbarét

I. SZ., MTII. SZ., MTI
Vágólapra másolva!
2022.02.18. 17:54
null
Blessing Okagbare súlyos büntetést kapott (Fotó: AFP)
A doppingszabályok többszöri megsértéséért összesen tízéves eltiltást kapott Blessing Okagbare nigériai atléta.

A 33 éves sportoló büntetéséről a sportág tisztaságáért felelős testület (AIU) számolt be pénteken.

Okagbare 2008-ban még távolugrásban nyert olimpiai ezüstérmet, tavaly Tokióban pedig 100 méteres síkfutásban elődöntőbe jutott az ötkarikás játékokon, de ott már nem állhatott rajthoz, ugyanis pozitív doppingtesztje miatt – növekedési hormont mutattak ki a mintájában – felfüggesztették a versenyzési jogát.

A mostani ítélet szerint a sprintert tudatosan doppingolták a játékok előtt, ezért szabták ki a szokásos négy évnél súlyosabb büntetést.

Okagbare minden vádat tagadott. A büntetés egyik felét a tiltott szer használata miatt, a másik öt évet pedig azért kapta, mert nem működött együtt az AIU-val a vizsgálat során.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik