Egyetlen orosz versenyző sem lehet ott a fedett pályás Eb-n (Fotó: AFP – illusztráció)

 

„Mindent megtettünk annak érdekében, hogy tiszta sportolóink részt vegyenek az Európa-bajnokságon” – írta szerdán honlapján az orosz sportági szövetség (VFLA).

„A semleges státusz biztosításának lehetőségét azonban a WA valószínűleg csak a március 17-18-i tanácskozásán veszi fontolóra, de nem korábban. Így a mieink nem lehetnek ott a fedett pályás Eb-n.”

A VFLA-t öt éve függesztette fel a nemzetközi szövetség az országban felderített rendszerszintű doppingolás és más kihágások miatt. Az orosz atléták a 2016-os riói olimpián már nem vehettek részt, és azt követően is csak semleges színekben indulhattak nemzetközi versenyeken. Ehhez minden sportolónak kérvényt kellett benyújtania a nemzetközi szövetséghez és azt külön bírálta el egy arra kijelölt testület. A WA tanácsa viszont a külön indulási engedélyek kiadását szeptemberben felfüggesztette, mivel megítélése szerint Oroszországban nem történt előrelépés a szövetség büntetését eredményező állapotok megváltoztatására.