Atlétika: mérsékelték Coleman büntetését, de nem indulhat az olimpián

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.04.16. 11:08
null
Christian Coleman tavaly ősszel, Dohában (Fotó: AFP)
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) kettőről másfél évre mérsékelte Christian Colemannek, a férfi 100 méteres síkfutás világbajnokának az eltiltását, aki így sem vehet majd részt a tokiói olimpián.

A 25 éves amerikai sprintert doppingellenőrzések elmulasztásáért előbb tavaly júniusban felfüggesztette, majd októberben eltiltotta a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) doppingügyekért felelős szervezete (AIU). Coleman ezt követően már novemberben a CAS-hoz fordult és fellebbezésében eltiltásának visszavonását, valamint a szankció eltörlését, de legalábbis csökkentését kérvényezte.

A lausanne-i székhelyű bíróság pénteken hozta nyilvánosságra döntését az ügyben. Ebben hangsúlyozta, hogy Coleman vétséget követett el, ám gondatlanságának mértéke enyhébb annál, amit az AIU ítéletében leírt, ezért 18 hónapra csökkentette a büntetést. Az eltiltás így 2022. május 13. helyett idén november 14-én jár le.

„Egyrészt hálás vagyok a bíráknak, hogy korrektül elismerték, tiszta sportoló vagyok, másrészt viszont nagyon sajnálom, hogy lemaradok az idei olimpiáról” – kommentálta a döntést Coleman, aki azért került bajba, mert 2019 decemberében nem tartózkodott otthon, amikor a doppingellenőrök keresték, s az egy éven belül a harmadik olyan esete volt, amikor nem állt rendelkezésre mintaadáshoz.

A vágtázó az olimpiáról lemarad, viszont a büntetés csökkentésével lehetősége nyílik, hogy a 2022-es fedett pályás világbajnokságon megvédhesse majd a címét 60 méteren.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik