Atlétika: kenyai és etióp siker a London Marathonon

MTI/SZ. R.MTI/SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.10.03. 14:43
null
A 2019-es New York Marathon győztese 2:17:43 óra alatt ért célba (Fotó: AFP)
A férfiaknál az etióp Sisay Lemma, a nőknél a kenyai Joyciline Jepkosgei győzött a világ egyik legrangosabb utcai futóversenyén, a London Marathonon.

 

Lemma 2:04:01 órás idővel győzött, 27 másodperccel megelőzve a második kenyai Vincent Kipchumbát. Harmadik a szintén etióp Mosinet Geremew lett, a címvédő etióp Shura Kitata hatodik helyen ért célba.

Jepkosgei a 2019-es New York Marathon címvédőjeként a jövő havi amerikai viadallal szemben döntött a szigetországi indulás mellett, és ez jó döntésnek bizonyult: 2:17:43 óra alatt, minden idők hetedik legjobb idejével diadalmaskodott. Második az etióp Degitu Azimeraw, harmadik honfitársa, Ashete Bekere lett.

A London Marathont egészen a tavalyi évig hagyományosan áprilisban rendezték meg, a járvány kitörése után viszont el kellett halasztani, majd októberben meg tudták tartani, de csak profi futók vehettek részt rajta. Ezúttal mintegy negyvenezren álltak rajthoz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik