Fotó: Török Attila

 

Az EA a közösségi oldalain tette közzé a jelölteket, akik között a 19 éves országos csúcstartó is helyet kapott.

Az augusztusi U20-as kontinensviadal további hat aranyérmese és a júliusi U23-as Eb két győztese, illetve a budapesti felnőtt világbajnokságon 800 méteren bronzérmes Ben Pattison is szerepel a Feltörekvő Csillagok listáján.

A voksok negyedét a közösségi médiafelületeken leadott szavazatok teszik ki, de a döntésben többek között szerepe lesz a tagszövetségeknek is. A szavazás október 2-án zárul, a nyerteseket pedig október 21-én, Litvánia fővárosában, Vilniusban díjazzák.

A kategória tavalyi győztese a nőknél a görög Elina Tzengko Európa-bajnok gerelyhajító, a férfiaknál pedig a szintén Eb-győztes és az idei vb-n ezüstérmes litván Mykolas Alekna diszkoszvető lett.