Atlétika: Gatesheadben kezdődik a Gyémánt Liga 2021-es idénye

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.04.16. 14:41
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) közlése szerint május 23-án Gatesheadben rajtol az idei Gyémánt Liga-szezon.
Az eredeti tervek szerint Rabat lett volna az idei első állomása az első számú atlétikai sorozatnak, végül azonban a brit város vállalta a rendezést, ahol legutóbb 2010-ben bonyolítottak le GYL-viadal. „Magától értetődő volt, hogy támogatjuk atlétáink olimpiai felkészülését a rendezéssel, egyúttal a sorozatnak is segítünk” – mondta Joanna Coates, a brit sportági szövetség ügyvezetője.

A műsorban egyéb változások is történtek. Az oslói verseny június 10. helyett július 1-jén lesz, a korábban június 4-re kiírt római viadalt pedig Firenzében tartják meg június 10-én.

Az idén 13 versenyt rendeznek meg a finálé előtt, melyre szeptember 8-9-én kerül sor Zürichben.A WA jelezte, hogy a járványhelyzet miatt a most kiadott programban is lehetnek még változások.

A GYÉMÁNT LIGA 2021-ES PROGRAMJA
május 23., Gateshead
május 28., Doha
június 10., Firenze
július 1., Oslo
július 4., Stockholm
július 9., Monaco
július 13., London
augusztus 14., Sanghaj
augusztus 21., Eugene
augusztus 22., Kína (a város még nem ismert)
augusztus 26., Lausanne
augusztus 28., Párizs
szeptember 3., Brüsszel
szeptember 8-9., Zürich (döntő)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik