Atlétika: felhagy a magasugrással az olimpiai bajnok Csicserova

MTI/SZ. R.MTI/SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.06.07. 14:57
null
Anna Csicserova 2012-ben a londoni olimpián nyert aranyérmet magasugrásban (Fotó: AFP)
A nyáron még versenyez, utána azonban lezárja sportolói karrierjét Anna Csicserova, az oroszok olimpiai bajnok és világbajnok magasugrója.

 

A 38 éves atléta a TASZSZ-nak nyilatkozva közölte, hogy nem kéri a nemzetközi szövetségtől a semleges státusz megadását, amely előfeltétele annak, hogy a doppingmúlt miatt büntetett Oroszország versenyzői indulhassanak világversenyeken. Ígérete szerint ott lesz viszont a június végi országos bajnokságon.

Csicserova maga is el volt tiltva tiltott szer használata miatt: a női magasugrás 2012-es olimpiai győztesét 2017-ben megfosztották a 2008-as pekingi nyári játékokon szerzett bronzérmétől, miután a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elutasította fellebbezését. Harmadik helyét a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 2016 októberében annullálta, mert a Pekingben adott mintájának újraellenőrzése pozitív eredménnyel zárult. Az elemzés szerint a magasugrónő a szteroidok közé tartozó turinabolt használta.

A 2005-ben fedett pályán Európa-bajnok orosz atléta ugyanakkor a londoni ötkarikás elsőség mellett megtarthatta a 2011-es világbajnokságon szerzett aranyérmét is. A kétéves eltiltást követően 2018-ban tért vissza a versenyzéshez, de már nem tudott igazán kimagasló eredményeket elérni. Moszkva elmúlt hétvégi atlétikai bajnokságán például csak 184 centiméterig jutott, miközben szabadtéren 207, fedett pályán pedig 206 centivel tartja az orosz csúcsot.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik