Atlétika: egyéni csúcsok a Wizz Air Budapest Félmaratonin

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.08.29. 14:29
A férfikanál Jenkei Péter, a nőknél pedig Szabó Nóra nyerte a vasárnapi 36. Wizz Air Budapest Félmaraton futóversenyt.

A szervezők tájékoztatása szerint az összesen 4000 főnél is népesebb mezőny ideális időben, verőfényes napsütésben és 16 fokban rajtolt el, az egyéni futók mellett a KOMETA Páros Félmaraton és a Laufenn Trió Félmaraton első váltótagjai is felsorakoztak. A verseny központjának az ELTE Lágymányosi Kampusza adott otthont.

A rajtot Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára, Szabó Tünde sportért és ifjúságért felelős államtitkár, Gyurta Dániel, olimpiai bajnok úszó, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszteri főtanácsadója, Szalay Krisztián, sport ügyekért felelős rektori biztos, Radó András, a Wizz Air kommunikációs vezetője, Poós Zsuzsa, a Wizz Air marketing igazgatója, Min Sung Won, a Hankook-Laufenn ügyvezető igazgatója és Kocsis Árpád versenyigazgató lőtte el.

A mezőnyt három rajttal indították útjára – nyolc percet vett igénybe, mire mindenki áthaladt a startvonalon.

A legjobbakra nem kellett sokat várni, a férfiaknál elsőként Jenkei Péter, másodikként Farkas Dárius Ádám, harmadikként Kovács Attila érkezett. Jenkei 1:06:18-as egyéni csúccsal ért a célba, korábbi legjobb ideje 1:07:23 óra volt.

A hölgyeknél elsőként Szabó Nóra, másodikként Kácser Zita, harmadikként Molnár Barbara Katalin futott be. Szabó óriási egyéni rekorddal, 1:12:21-es idővel döntötte meg korábbi 1:17:46-os csúcsát.

Délben rajtolt el a Manna ABC 10 km-es távja, délután 14 órakor pedig indult a 2.3 km-es Lágymányos-kör, amelyre elsősorban családokat és kezdő futókat vártak.

36. Wizz Air Budapest Félmaraton
férfiak

1. Jenkei Péter (Vasas) 1:06:18 óra
2. Farkas Dárius Ádám (BEAC Atlétika 1898) 1:07:05
3. Kovács Attila (SZOESE) 1:09:07
nők
1. Szabó Nóra (Margitszigeti Atlétikai Club) 1:12:21 óra
2. Kácser Zita (DSC-SI) 1:18:50
3. Molnár Barbara Katalin (Margitszigeti Atlétikai Club) 1:20:20

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik