Atlétika: az oroszok ismét semleges színekben indulhatnak a világversenyeken

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.03.18. 20:10
Az orosz atléták ismét semleges színekben indulhatnak a világversenyeken a nemzetközi szövetség csütörtöki döntése alapján.
A nemzetközi szövetség (WA) vezetőtestülete csütörtökön megszavazta a semleges sportolói státusz ismételt bevezetését, amely egyedi mentességet biztosít az eltiltás alól azoknak, akiknek a doppingtesztjeit ellenőrizték és rendben találták. Az olimpiához hasonlóan a többi világversenyen is legfeljebb tíz orosz atléta vehet részt semleges színekben.A döntés megnyitja az utat olyan sportolók előtt, mint a magasugrás háromszoros világbajnoka, Marija Laszickene vagy a 110 m-es gátfutás korábbi világbajnoka, Szergej Subenkov, akik még az idén nyárra halasztott tokiói olimpia előtt visszatérhetnek a Gyémánt Liga-sorozat mezőnyébe.A csütörtöki határozat azt követően született meg, hogy a WA jóváhagyta az Orosz Atlétikai Szövetség (VFLA) doppingellenes reformokkal kapcsolatos ütemtervét.A WA 2015 novemberében függesztette fel a VFLA-t, mivel kiderült, hogy az országban rendszerszintű doppingolás folyik. A versenyzőknek ugyanakkor biztosították a lehetőséget, hogy semleges színekben ott lehessenek a nemzetközi viadalokon, amennyiben egy szakbizottság erre engedélyt ad. Ezt a rendszert azonban 2019 novemberében szintén felfüggesztették, amikor a sportág tisztaságát felügyelő nemzetközi testület (AIU) a doppingszabályzat súlyos megsértéséért a VFLA elnökét és több tisztségviselőjét is eltiltotta.Az olimpiára a WA semleges sportolói rendszere nem vonatkozik, arról a Nemzetközi Olimpiai Bizottság dönt majd.A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) december 17-én jóváhagyta Oroszország eltiltását, de felére csökkentette a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) által kiszabott négyéves büntetést, amelyet az állami szintű doppingolás, illetve a moszkvai doppingellenőrző laboratórium működésében észlelt visszaélések miatt 2019 decemberében hozott meg. A határozat továbbra is megakadályozza az orosz sportolókat abban, hogy a nemzetközi versenyeken országuk zászlaja alatt induljanak és lejátsszák tiszteletükre a himnuszukat. A CAS-döntés értelmében az oroszok a tokiói nyári, valamint a 2022-es pekingi téli olimpián sem indulhatnak nemzetük képviseletében. Oroszország emellett 2022 végéig nem rendezhet világversenyeket és nem is pályázhat azok megrendezésére, ezeken kormánytisztviselői és képviselői sem vehetnek részt.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik