Atlétika: az olimpiai bajnok is indul a bostoni maratonon

Vágólapra másolva!
2022.01.12. 11:08
null
Jepchirchir Tokióban és New Yorkban már győzött (Fotó: AFP)
Igen csak erősnek nevezhető az idei Boston Marathon női mezőnye, melynek legnagyobb sztárja a tokiói olimpiai bajnoka, Peres Jepchirchir lesz – közölte az MTI.

Az április 18-án sorra kerülő viadal szervezői kedden ismertették az idei indulói lista kiemelkedő női neveit, s ez alapján kijelenthető, hogy a tavalyi New York Marathonon is győztes kenyai futónak nem lesz könnyű dolga. Mellette ugyanis a Bostonban 2017-ben első honfitársa, a kétszeres világbajnok Edna Kiplagat, a 2021-ben Londonban győztes, szintén kenyai Joyciline Jepkosgei, a bostoni viadalt 2018-ban megnyerő amerikai Desiree Linden, illetve a tavalyi ötkarikás játékokon bronzérmes, ugyancsak amerikai Molly Seidel is ott lesz a rajtnál.

„Boldogok vagyunk, hogy a Boston Marathon történetének leggyorsabb és legerősebb női mezőnyét köszönthetjük majd” – ídézte a közlemény Tom Grilket, a bostoni sportszövetség ügyvezetőjét.

A négyszeres félmaratoni világbajnok Jepchirchir a kiemelkedő riválisok ellenére is egyértelmű esélyese a viadalnak, s a győzelemért utazik majd az amerikai nagyvárosba.

„Egyértelmű elvárásom, hogy nyerjek és szeretnék a legjobb formámban lenni a verseny napján” – nyilatkozta a 28 éves atléta.

A világ legrégebbi maratoni viadalának számító, először 1897-ben megrendezett verseny idei férfi mezőnyének legjobbjait csütörtökön hozzák nyilvánosságra.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik