Atlétika: a Gyulai Memorial a 2023-as vb tesztversenye lehet

I. SZ., MTII. SZ., MTI
Vágólapra másolva!
2021.07.08. 20:53
null
Fotó: Török Attila
A jelenlegi tervek szerint a 2023-as budapesti világbajnokság tesztversenye – már az újonnan felépülő atlétikai központban – a Gyulai István Memorial lesz.

Ezt Deutsch Péter, a szervezőbizottság elnöke jelentette be csütörtökön, az M1 aktuális csatornán a hétfőn és kedden Székesfehérváron rendezett viadalt követően. Deutsch Péter, valamint Spiriev Attila, a verseny sportigazgatója hangsúlyozták, a tizenegyedik alkalommal lebonyolított verseny rendkívül pozitív visszajelzéseket kapott nemzetközi szinten is.

„Belépőt váltottunk egy elit klubba, a célunk pedig, hogy állandó belépőnk legyen. Azt szeretnénk, ha mindenki számára egyértelmű lenne, hogy a Gyulai István Memoriallal a világ legjobb atlétikai versenyei között kell számolni” – mondta Deutsch Péter.

Spiriev Attila megjegyezte, a versenyzők, edzők és menedzserek számára a Gyulai Memorial már egyenértékű a Gyémánt Liga-versenyekkel, szinte minden szempontot – mint például a bemelegítési lehetőség – figyelembe véve.

Az idei Gyulai Memorial versenyrekordok sorát hozta. Az immár nézők előtt megrendezett eseményen a nemzetközi szövetség (WA) Continental Tour versenyei közé tartozó viadal történetének legjobb idejét hozták a 100 méteres futószámok, a nőknél a jamaicai Elaine Thompson-Herah (10.71 mp), míg a férfiaknál a dél-afrikai Akani Simbine (9.84 mp) jóvoltából. Idén a verseny legjobbjának járó Spiriev Bojidar-díjat Thompson-Herah kapta.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik