Atlétika: a döntő szép lenne Mártontól Tokióban

Vágólapra másolva!
2021.06.19. 10:45
null
A klasszis súlylökőt térdműtét is hátráltatta a felkészülésben (Fotó: Török Attila)
A szülés után visszatérő súlylökő Márton Anita a terveknek megfelelően halad a felkészülésben, de Tokióig már csak két versenyen indul.

 

MÁRTON ANITA
SZÜLETETT: 1989. január 15., Szeged
KLUBJA: Békéscsabai AC
EDZŐJE: id. Eperjesi László
LEGJOBB EREDMÉNYEI: olimpiai 3. (2016), világbajnoki 2. (2017), Európa-bajnoki 2. (2016), Európa-bajnoki 3. (2014), fedett pályás világbajnok (2018), 2x fedett pályás Európa-bajnok (2015, 2017), fedett pályás Európa-bajnoki 3. (2019), 28x magyar bajnok súlylökésben (2006–2020), 23x magyar bajnok diszkoszvetésben (2006–2020), 6x az év magyar atlétája (2014, 2015, 2016, 2017, 2018, 2019)

– Kislánya, Luca január 31-én született. Mikor állt újra edzésbe?     
– Március közepén, a hathetes kontroll után kezdtem el többet mozogni, előtte otthon dolgoztam gyógytornász segítségével, futópadon és ellipszisgépen, amelynek célja a törzsizom visszaerősítése volt. De addig is kijártam azért a pályára, hogy kicsit átmozgassam magam.

– Hiányzott már a súlylökés? 
– Kicsit igen, főleg, mikor a többieket láttam minden nap, hogy edzenek és mennek versenyre, miközben én itthonról szurkoltam. Mivel addig én is benne voltam a körforgásban, kicsit furcsa volt, hogy ők ott vannak, én viszont nem. Amúgy is megszoktam a napi mozgást, a várandósság alatt is rendszeresen mozogtam, a szülés után meg kellett szoknom a tétlenséget, hogy sokat kellett az ágyban feküdnöm. Talán ezért is lendültem bele újra olyan gyorsan mostanra.

MEGSZOKHATTA A DOBOGÓT
A súlylökő Márton Anita az egyetlen magyar atléta a sportág történetében, akinek valamennyi világversenyről van érme, olimpiáról, szabadtéri és fedett pályás világ- és Európa-bajnokságokról. Kilencszer állt dobogón 2014 és 2019 között, ebből háromszor annak legfelső fokán, köztük 2018-ban Birminghamben is, a hazai atlétika első világbajnokaként. Elképesztően kiegyensúlyozott teljesítményével az elmúlt időszakban bizonyította, hogy bármikor lehet rá számítani. Tavaly azonban új kihívásnak kellett megfelelnie, ami miatt a 32 éves dobóatléta átmenetileg visszavonult, és idén januárban megszületett Luca lánya. Ám amint lehetett, a családja segítségével újra edzésbe állt, hogy jól szerepeljen Tokióban. Nehéz megjósolni, hogy egy szülés utáni visszatérés milyen hatással van a versenyző teljesítményére (láttunk már pozitív és negatív példát egyaránt), de az biztos, hogy Márton Anitának bármilyen világversenyen legalább a döntőben a helye, ami, tekintve a felkészülés rövidségét, Tokióban különösen szép eredmény lenne tőle.

– Milyen a gyerek mellett edzeni?     
– Nem egyszerű, állandó rohanásban vagyok, igyekszem idejében elindulni és sietek mindig haza, de sok segítséget kapok. A férjem, Zsolti van itthon a gyerekkel, a szüleim is közel laknak, anyu, mint büszke nagymama, szinte minden nap átjön, így én nyugodtan tudok edzeni. Éjszaka én kelek fel a kicsihez, így nem mindig tudom kipihenni magam, de ebéd után igyekszem vele együtt én is aludni egyet. Szerencsések vagyunk, Luca nyugodt baba, nem hasfájós.

 – Hol tart most a felkészülésben?     
– Most tizenhat méter fölött lökök edzésen, de munkában vagyok, ami fáradtsággal és izomlázzal jár. Tokióba már szeretnék százszázalékos állapotban utazni, addig van másfél hónap. Eddig a tervezett ritmusban haladunk, de nem volt minden sima, maradtak ki edzések, mert április közepén átestem egy térdműtéten, emiatt a tervezettnél két héttel később tudtam elkezdeni lökni.

– Mi történt?
– Augusztusban, négy hónapos terhesen otthon leguggoltam valamiért, mire roppant egy nagyot a térdem. Fájt, és sajnos Luca születése után sem lett jobb, az MRI-vizsgálaton kiderült, hogy a meniszkusz elszakadt és a térdkalácsba kunkorodott, amit ki kellett onnan szedni, de addig nem tudtam teljes tartományban mozgatni a lábam. Amúgy elégedettek vagyunk a fejlődés ütemével, a hónap végi országos bajnokságon már tizenhét méter felett szeretnék lökni, utána megyünk edzőtáborba, és reálisnak tartom, hogy az olimpián tizennyolc felett sikerüljön dobni.

– Az országos bajnokságon kívül még dobókörbe lép valahol?  
– Békéscsabán pénteken diszkoszvetésben versenyeztem, az ob után pedig már csak egy verseny van tervben, július elején a győri Rába-kupán zárom le az edzőtábort. Több versenyem az olimpia előtt nem lesz.

– Mire lehet elég ez a tizennyolc méter Tokióban? 
– Szerintem ez elég a tizenkettes döntőbe jutáshoz, mint ahogy Rióban is az volt. Úgy gondolom, a finálé egyéves kihagyás után nagyon szép eredmény lenne.

RÉGI ÉS ÚJ ARCOK

Június 13-án a kínai Kung Li-csiao 20.31-et dobott, ezzel az olimpiai arany fő várományosává lépett elő, igaz, ezzel érdemes óvatosan bánni, mert Rióban is az volt, de betlizett és csak ötödik helyen végzett. A versenyszám új sztárja a fedett pályás Európa-bajnok portugál Auriol Dongmo, aki az elmúlt másfél évben rengeteget fejlődött, de a mezőnyben most amúgy is van tíz-tizenkét versenyző, aki bármikor képes tizenkilenc méter feletti eredményre. Idén jó formában van a svéd Fanny Roos, aki kiegyensúlyozottan versenyez, a mezőnyben ott van a kétszeres olimpiai, négyszeres világbajnok új-zélandi Valerie Adams, Amerikából hagyományosan erős ellenfelekre lehet számítani, valamint a jamaicai Danniel Thomas-Dodd is kemény ellenfélnek tűnik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik