Wenger szerint az első gólban a bíró keze is benne volt (Fotó: Action Images)

Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere nagyon csalódott volt a Chelsea ellen elveszített rangadó után, bár úgy véli, a kékek első gólját szabálytalanság előzte meg.

„Az első félidőben két helyzetet is kihagytunk, majd ugyanígy folytatódott a találkozó, egymás után maradtak ki a lehetőségeink. Az első gól előtt Ramires egyértelműen szabálytalankodott Alex Songgal szemben, nem értem, miért nem fújta le a játékvezető. Aztán meg elkövettünk egy védelmi hibát, amit Drogba kihasznált. Nem védekeztünk jól" – mondta Wenger.

„Fontos lett volna kapott gól nélkül zárni az első játékrészt. A szünet után bíztam benne, hogy fordíthatunk. Nem azt az eredményt értük el, amelyet a teljesítményünk alapján megérdemeltünk volna. Az emberek most arról fognak beszélni, hogy az Arsenal három fontos pontot veszített, de van mire építeni hosszabb távon, és szerintem fényes jövő áll előttünk. Le vagyunk maradva a Chelsea-től, de ez még nem meghatározó, vetélytársunk is fog még pontokat hullajtani a szezonban" – tette hozzá a francia szakember.

A rangadót megnyerő Chelsea-t Carlo Ancelotti segítője, Ray Wilkins képviselte a sajtótájékoztatón, és a szakember elmondta, az édesapját elveszítő olasz mesterért is küzdöttek a találkozón.

„Látható volt a játékosok hozzáállásán, hogy mennyire szeretnének győzni Ancelottiért. Nem a legjobb formánkban játszottunk, de az erőfeszítéseinknek köszönhetően kiváló eredményt értünk el" – mondta Wilkins, aki külön kiemelte a fantasztikus formában lévő Didier Drogba teljesítményét.

A továbbra is gyengélkedő Liverpool ezúttal az újonc Blackpooltól kapott ki az Anfielden. Roy Hodgson, a „vörösök" menedzsere elismerte, jelenleg a kiesés ellen harcolnak.

„Még harmincegy mérkőzés van hátra a bajnokságból, de a kiesési zónában vagyunk, így jelenleg a kiesés ellen harcolunk. Nem a kiesés gondolata nyugtalanít, hanem az, hogy a csapat nem játszik a képességeinek megfelelően" – mondta Hodgson.

„Elismerem, elfogadhatatlan a hét meccsen szerzett hat pont. Ez a Liverpool, amelyik nagy klub, nagy csapat, és egyikünk sem lehet elégedett ezzel az eredménnyel. Egyelőre nem tudunk mit tenni, csak annyit, hogy keményen dolgozunk a jobb folytatásért" – tette hozzá.

Dirk Kuyt, a liverpooliak holland futballistája elmondta, ez volt élete egyik legfájóbb veresége az angol csapatnál, majd társai nevében is bocsánatot kért a szurkolóktól.