Wales: bántalmazta barátnőjét – letartóztatták Ryan Giggset

T. M.T. M.
Vágólapra másolva!
2020.11.03. 09:01
null
Tagadja a vádakat Ryan Giggs (Fotó: AFP)
A brit bulvárlap, a The Sun számolt be róla először, hogy letartóztatták Ryan Giggset, a Manchester United korábbi labdarúgóját, a walesi válogatott szövetségi kapitányát, miután a hírek szerint bántalmazta barátnőjét.

A The Sun értesülései szerint a walesi válogatott 46 éves kapitányát letartóztatták 39 éves barátnője bántalmazásának gyanújával. Ryan Giggset a hétvégén az otthonából vitték el a rendőrök a pandletoni rendőrkapitányságra, ahol kihallgatták. A Manchester United legendájának jogi képviselői elmondták, hogy ügyfelük tagadja az ellene felhozott vádakat, és mindenben együttműködik a hatóságokkal.

A rendőrség annyit közölt, hogy vasárnap riasztották őket egy házhoz rendbontás miatt, ahol egy 30-as éveiben járó nőt találtak könnyebb sérülésekkel, majd letartóztattak egy 46 éves férfit, akit óvadék ellenében szabadon engedtek a további vizsgálatokig.

A Giggs körüli esetet megerősíti az is, hogy a walesi válogatott kapitánya kedden jelentette volna be a nemzeti csapat keretét a közelgő válogatott szünetre, ám a sajtóeseményt elhalasztották.

A kapitányi tisztséget 2018 januárja óta betöltő Giggs 1990 és 2014 között 672 meccsen 114 gólt szerzett a Manchester Unitedben, mellyel a Bajnokok Ligáját kétszer, a Premier League-et 13-szor, az FA-kupát pedig négyszer nyerte meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik