Videó: Szalah tudja, miért rabolt pontokat az MU a Pooltól

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2020.01.18. 09:51
null
„Hát persze, ez lehetett a gond!” (Fotó: AFP)
Vasárnapi rangadó vár ránk a Premier League-ben, a veretlenül listavezető Liverpool a Manchester Unitedet fogadja – azt a csapatot, amely egyedüliként volt képes arra, hogy pontokat raboljon a Pooltól a jelenlegi idényben. A találkozó előtt a norvég TV 2 beszélgetett a Pool támadójával, Mohamed Szalahhal, aki tudja, miért fordulhatott elő ilyesmi az októberi mérkőzésen.


A felek október 20-i összecsapása 1–1-es döntetlennel ért véget, Marcus Rashford első félidőben szerzett góljára Adam Lallana válaszolt a hajrában. A bajnokságban az MU-n kívül még senki nem fosztotta meg pontoktól a Liverpoolt ebben az idényben, így a riporter is szerette volna megkérdezni, vajon mi következhet abból, hogy csak a rivális volt képes erre. Az egyiptomi azonban közbevágott:

„Csak azért tudtak pontokat rabolni, mert sérült voltam!” – viccelődött Szalah, majd komolyra fordította a szót. – Jó mérkőzést játszottak ellenünk. Nekünk is megvolt a lehetőségünk a győzelemre, kicsit elpártolt mellőlünk a szerencse. Megesik, hogy egy ilyen meccs döntetlennel végződik, most viszont itt az idő, hogy a következő találkozóra koncentráljunk, és megnyerjük.”

Szalah akkoriban bokasérüléssel bajlódott, ám a mostani találkozón minden emberi számítás szerint ott lehet. Az ellenfél akkori gólszerzője, Rashford részvétele viszont nem biztos, mivel a támadó továbbra is hátproblémával küzd.

TV 2 Sporten on Twitter

Vi tok en prat med Mohamed Salah, og dette var responsen hans til hvorfor de spilte uavgjort mot Manchester United sist kamp #2pl https://t.co/NFe6OYL0kc

JANUÁR 19., VASÁRNAP
ANGOL PREMIER LEAGUE
23. FORDULÓ

17.30:
Liverpool FC–Manchester United (Tv: Digi Sport1)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik