Videó: Ferguson borozni hívta, Nurmagomedov csattanós választ adott

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.10.04. 11:08
null
A nagy találkozás (Fotó: Man United News/Twitter)
Mint ismert, a Manchester United 1–1-es döntetlent játszott az Evertonnal az Old Traffordon az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 7. fordulójában, szombaton. A találkozót élőben tekintette meg az MU legendás menedzsere, Sir Alex Ferguson, a klub korábbi játékosa, Patrice Evra, a legendás atléta, Usain Bolt és a volt MMA-harcos, Habib Nurmagomedov is – utóbbi a BBC újságírójának elárulta, a skót szakember borozni hívta őt.

 

„Patrice Evrával, Usain Bolttal és Sir Alex Fergusonnal voltam az Old Traffordon – emlékezett vissza Habib. – Aztán Ferguson megkérdezte tőlem, innék-e velük bort. Tudom, hogy számára ez normális, nem ítélem el ezért. Két válaszlehetőségem volt. Az egyik, hogy egyenesen megmondom neki, hogy mivel muszlim vagyok, nem iszom. A másik, amit aztán mondtam neki, hogy nem lenne jó innom, mert akkor mindenkit összezúzok magam körül. Szóval ez nem lenne jó ötlet.”

Erre Ferguson Habib állítása szerint úgy reagált: „Oké, akkor inkább ne igyál.”


Nurmagomedov és Ferguson kellemesen elbeszélgetett a meccs után.


A volt MMA-harcos egyébként jó kapcsolatot ápol Cristiano Ronaldóval, már több képen is láthattuk együtt a klasszis sportolókat, sőt, mint ahogy azt megírtuk, Habib állítása szerint ő már régóta tudta, hogy a 36 éves portugál klasszis visszatér a Manchester Unitedbe a nyáron.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik