Videó: elszabadultak az indulatok – megütötte ellenfelét a West Ham női játékosa

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2022.10.17. 16:49
Elszabadultak az indulatok az Aston Villa és a West Ham United női csapatának egymás elleni bajnokiján (1–2).
MÉG TÖBB FOTÓT A KÉPRE KATTINTVA TEKINTHET MEG! (Fotó: Getty Images)
MÉG TÖBB FOTÓT A KÉPRE KATTINTVA TEKINTHET MEG! (Fotó: Getty Images)

 

A 91. percben egy szabálytalanság után két játékos lökdösődni kezdett. Sarah Mayling ment számonkérni Hawa Cissokót, s utóbbi először értetlenkedett, majd megütötte őt. A játékvezető természetesen kiállította, Mayling megúszta egy sárga lappal.


A Sportbible a cikkében azt írja, hogy az indulatok a kiállítás után fokozódtak, Cissokónak egy másik Villa-játékossal is lett konfliktusa, de a West Ham United menedzsere, Paul Konchesky is piros lapot kapott az agresszív viselkedés miatt, miután összetűzésbe került az ellenfél szakmai stábjával. Az edző hangsúlyozta, hogy bármi lesz, vállalja a felelősséget, bár szerinte semmi túlzót nem tett, csak kiállt a játékosa mellett.

A hazaiak trénere, Carla Ward úgy fogalmazott Cissoko cselekedete kapcsán, hogy még sohasem látott ehhez hasonlót.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik