Vezérbikából az ördög ügyvédje: Rangnick bizalomkeltő manchesteri megérkezése

Vágólapra másolva!
2021.12.08. 10:59
null
A Manchester United menedzsere: Ralf Rangnick (Fotó: AFP)
Ralf Rangnick jó edző? Jó sportvezető? Vagy csupán jó pedagógus? A nyolcvanas években kezdődött edzői karrierjét áttekintve még mindig lehetetlennek tűnik eldönteni. Ám annyi biztos, csak úgy nem áradoznának róla korunk legsikeresebb német menedzserei Jürgen Klopptól Hans-Dieter Flicken át Thomas Tuchelig. A Nemzeti Sport Online-on kétrészes sorozatban tekintjük át a 63 esztendős szakember Manchesterig vezető útját – a második részben a Red Bull-csapatokkal elért sikerek és az MU-val megvívott első bajnoki kerül fókuszba.

 

KLUBÉPÍTÉS A SEMMIBŐL II.: AZ RB-PROJEKT

A Red Bull-csoport vezére, Dietrich Mateschitz a Schalkéval elért BL-menetelés (beugró edzőként elődöntő 2011-ben) és első nagy klubtrófeája, a Német Kupa-serleg után kereste meg Ralf Rangnickot azzal, hogy legyen a Salzburg vezetőedzője. A német azonban – aki előzőleg a gelsenkircheniektől is önként, kiégésre hivatkozva távozott – nem fogadta el az ajánlatot. Mateschitz néhány hónappal később újabb ötlettel állt elő: immár sokkal komplexebb feladatként azzal bízta meg a „Professzort”, hogy legyen egyidejűleg az osztrák csapat, valamint az akkor alig három éve megalapított RB Leipzig sportigazgatója. Ez a kihívás viszont már a Hoffenheimnél újjászületett edző fantáziáját is megragadta: „Jó tapasztalatnak ígérkezett” – magyarázta a FourFourTwónak adott interjúban Rangnick, miért állt kötélnek.

Három éven át ingázott Lipcse és Salzburg között, eközben letette egy komplett futballcsoport alapjait – észak- és dél-amerikai, sőt, afrikai partnercsapatokkal, négy különböző kontinensen működő akadémiákkal és focisulikkal. 2015-ben érezte úgy, hogy ideje hátrébb lépnie Salzburgban, és erőforrásait az épp a Bundesliga-másodosztályban vitézkedő Leipzigre korlátoznia.

A döntés időszerűbb nem is lehetett volna. Alexander Zorniger menesztése után az addig az utánpótlásban dolgozó Achim Beierlorzer vette át ideiglenesen a csapatot, nyártól pedig Tuchelt vagy Ralph Hasenhüttlt szerette volna megnyerni vezetőedzőnek a klubvezetőség. Csakhogy előbbi a Borussia Dortmundnál kötött ki, utóbbi pedig az Ingolstadtot az élvonalba vezetve arra készült, hogy életében először a Bundesligában bizonyítson – maradt a vészmegoldás.

Rangnick 57 évesen, több mint négy esztendővel a legutóbbi vezetőedzői megbízatása után maga ült le a kispadra.

Ralf Rangnick, a vezérbika (Fotó: AFP)
Ralf Rangnick, a vezérbika (Fotó: AFP)

„Ekkor már a harmadik vagy a negyedik lehetséges embert is számba vettük, de én inkább azt mondtam a feleségemnek, egy évre én vállalom el. Aztán szerencsére bejutottunk a Bundesligába, és sikerült a legjobb embert meggyőznünk, aki természetesen Ralf volt.”

Bár a Red Bull-csoportnál minden adva volt ahhoz, hogy akár a legnagyobb sztárok szerződtetéséért harcba szálljanak, a Leipzig a Bundesligában is inkább a fiatal tehetségek mellett tette le a voksát.

„Amikor először beszéltem Mateschitz úrral az ideérkezésem előtt, megkérdezte, hogy mit változtatnék. Azt mondtam, hogy mindent. Mind a Salzburg, mind a Leipzig kerete elöregedett, az átlagéletkor huszonkilenc és huszonnyolc év volt. Azt mondtam, hogy inkább olyan fiatalokat kell toborozni, akiknek ez az első vagy második profi szerződésük, mert őket egészen más motiválja” – idézte a FourFourTwo.

A német a teljes klubcsaládot úgy navigálta, hogy ezt a célt szolgálja. Megvalósított elképzeléseinek köszönhetően sportigazgatóként úgy kapcsolódhatott be bármilyen tárgyalásba a játékosokkal, hogy akár egy teljes életutat vázolhatott a futballistáknak. Dél-Amerikában és Ausztriában (főleg a Salzburg mögött már-már a jégkorong világát idéző farmcsapatként működő Lieferinggel) adva volt a tehetségek felfedezése és kezdeti versenyeztetése. Azok, akik kellően ígéretesnek bizonyultak a Salzburgnál léphettek szintet, szokhatták meg szükség szerint az európai légkört, és szerezhettek tapasztalatot hol a BL, hogy az Európa-liga csoportkörében. Innen jöhetett a csúcsot jelentő Leipzig, vagy a nagy profittal történő eladás a klubcsoporton túl működő együttesek felé – utóbbi esettel visszatőkésítve a rendszert. Végezetül: ha valaki túljutott karrierje csúcsán, és az RB-családon belül maradt, harminc felett tökéletes alternatívát kínált számára a New York Red Bulls mint végállomás.

Mint egy rocksztár: Rangnick karrierje második felében kevesebbet ült ugyan a kispadon, de sokkal több sikerben volt része. Lipcsében pedig klubvezetőként ÉS edzőként is eredményes volt (Fotó: AFP)
Mint egy rocksztár: Rangnick karrierje második felében kevesebbet ült ugyan a kispadon, de sokkal több sikerben volt része. Lipcsében pedig klubvezetőként ÉS edzőként is eredményes volt (Fotó: AFP)

Az egykori Sportstúdió-szereplés mellett az őrületes munkamániájáról legalább annyira ismert szakvezető a feljutás után még egyszer vállalt beugrószerepet a lipcsei kispadon. A 2018–2019-es idényben harmadik helyre hozta be a csapatot a Bundesligában, a kupában pedig döntőig menetelt (0–3 a Bayern ellen).

„Rangnick személye megkerülhetetlen, ha a Red Bull-klubok sikerességét vizsgáljuk   – mondta a Nemzeti Sport megkeresésére 2020 októberében Lőw Zsolt, aki előbb a Salzburgnál dolgozott másodedzőként 2014 és 2015 között, majd Lipcsében töltött három évet. – Hosszú karrierje során kitaposott egy ösvényt, s a felhalmozott tudásanyagát igyekszik mindenkinek átadni. Ő volt, aki lehetőséget adott korábbi labdarúgóknak, többek között nekem és Marco Rosénak is. A Salzburgnál Oliver Glasner Roger Schmidt másodedzőjeként tevékenykedett, ne feledjük, utóbbit is Rangnick karolta fel. A tehetséges fiatalok felkutatását az FC Liefering, a Salzburg »második csapata« végzi. Fontos, hogy a tizenhat-tizenhét éves játékosok az osztrák másodosztályban tudnak versenyezni, és akik kiemelkedően teljesítenek, felkerülnek a Salzburgba. Utóbbiban már évek óta a nemzetközi színtéren is megméretnek a labdarúgók, a kupaporondon a jó szerepléssel kinyílhat előttük a világ.”

S egyúttal az út Lipcsébe, amelyet utat idén januárig 17 játékos járt már be.

Rangnick a fiatalok felfedezése és felépítése mellett a tudásátadásra is óriási hangsúlyt fektetett. A leírások szerint sportigazgatói időszaka alatt Salzburgban heti rendszerességgel tartottak vendégelőadásokat, videokonferenciákat a különböző, labdarúgáshoz kapcsolható szakterületek legjobbjai – legyen szó fizikumfejlesztésről, a sérülések elkerüléséről vagy épp a pálya előkészítéséről. A megszerzett tudást pedig ő maga sem volt rest átadni azoknak, akik kellő érdeklődéssel fordultak felé – a tanári vér nem vált vízzé. Nem véletlen, hogy megannyi volt Salzburg-edzővel találkozunk a Bundesligában és szerte Európában...

Igazi sikersztori lett Rangnick hétéves regnálása Red Bull-főnökként (Fotó: AFP)
Igazi sikersztori lett Rangnick hétéves regnálása Red Bull-főnökként (Fotó: AFP)

„Ralf teljesen önzetlen, ami a tudásmegosztást illeti. Mások testőrökkel védik a titkaikat, ő a tanárt látja magában. Aki őt hallgatja, nem tud nem tanulni” – mondta róla Jochen Sauer, a Salzburg korábbi ügyvezetője, a Bayern München akadémiájának jelenlegi vezetője, aki a nyári Európa-bajnokság idején a Nemzeti Sport stábjának is beszélt salzburgi tapasztalatairól.

„Edzőnek születni kell. Hatévesen, a tízévesekkel együtt játszva én akartam szervezni a játékot, meg akartam mutatni a többieknek, hogyan lehetnek jobbak. Ez a munkám, hogy fejlesszem a fiúkat. A csapat követ, ha azt érzik a játékosok, hogy jobbá teszed őket. Ez motivál” – vallott filozófiájáról a „Professzor”.

A Rangnick által 2019-ben hátrahagyott klubmodellről, a Leipzig akkori sikereinek hátteréről itt és itt írtunk bővebben. Rangnick bő hétéves szerepvállalása a Red Bull-csoportnál óriási siker volt szakmai és gazdasági szempontból is: míg a klubcsoport tagjait 120 millió eurós értékre taksálták az érkeztekor, távozásakor már 1.2 milliárd euróra.

Fesztiválokat idéző tömeg búcsúztatta Rangnickot, amikor 2019-ben elköszönt Lipcsétől és a Red Bull-csoporttól (Fotó: AFP)
Fesztiválokat idéző tömeg búcsúztatta Rangnickot, amikor 2019-ben elköszönt Lipcsétől és a Red Bull-csoporttól (Fotó: AFP)
Lőw Zsolt jelenleg a Chelsea másodedzőjeként dolgozik Thomas Tuchel mellett (Fotó: AFP)
Lőw Zsolt jelenleg a Chelsea másodedzőjeként dolgozik Thomas Tuchel mellett (Fotó: AFP)

MIT ADHAT AZ MU-NAK?

Elsősorban hitet. Hogy a Sir Alex Ferguson visszavonulása óta történt számos irányváltás után egy valódi építkezés időszaka jön el. S ilyen szempontból valószínű, a United-drukkerek azzal járnának a legjobban, ha függetlenül a következő fél év sikerességétől, Rangnick nyáron valóban átadná a helyét egy hozzá hasonló stílust képviselő edzőnek. Hogy miért?

Rangnick első meccse biztatóan alakult, sziporkázó játék nélkül is látszott, mit vár csapatától a jövőben (Fotó: AFP)
Rangnick első meccse biztatóan alakult, sziporkázó játék nélkül is látszott, mit vár csapatától a jövőben (Fotó: AFP)

„A United esete egyáltalán nem egyedülálló: sok nagy klubot láttunk, amely egy hosszabb sikeres időszak zárultával nehezen találta meg az új útját a győzelmek felé. Megszakadt a folytonosság, az új játékosok újabb és újabb, nem a klub alap DNS-éhez illeszkedő koncepciók szerint érkeztek. Jobban kell ragaszkodnunk a United tradícióihoz – az igazgatótanács és én is elkötelezettek vagyunk emellett. A folytonos fejlődéshez fontos, hogy ne legyen sok változás a vezetőségben” – mondta múlt heti székfoglalójában a német. Könnyű belátni, ha a támadó focihoz, a némi gegenpresszinggel alighanem azért átitatott United-DNS-hez szeretne ragaszkodni, azt a vezetőség egy rövid, de sikeres menedzseri időszak után lépve nagyobb befolyással és hitellel teheti meg, mintha egy hosszabbra nyúló, ám a végén kudarcosan lezáruló regnálást követőn ül át a tanácsadói-vezetői székbe.

A 63 esztendős tréner személye ugyanakkor hangzatos alapelvek mellett közvetlen taktikai fejlődést is ígér. Egyetlen meccsből korai hosszú távú következtetéseket levonni, de annyi biztos, Rangnick debütáló meccsén a Crystal Palace ellen nem lehetett panasz a United szervezettségére. Az idény eddigi legkisebb xG-jét (az összesített helyzetminőség alapján közelítőleg elvárható gólszám) engedték az ellenfélnek: 0.43. Korábban a legutóbbi fordulóig nyeretlen és sereghajtó Newcastle United elleni 0.57-es mutató volt az MU legjobbja. A Palace elleni siker volt a United első kapott gól nélküli meccse az Old Traffordon április óta.

A letámadásról, az ellenfél térfelén kifejtett nyomásról: Fredék 12-szer szereztek labdát az ellenfél védőharmadában (14 forduló alatt 7.4 volt a csapat átlaga). Eleve 42-szer próbálkoztak labdaszerzéssel az ellenfél kapujához képest mért 40 méteren belül – ebben az évadban ennél többször csak egyszer, a Leeds elleni idénynyitón. Összesen 709 (5. legtöbb az idényben) labdaérintése volt a hazaiaknak, ezek közül 251 (3.) esett a támadóharmadba, és 34 (2.) a tizenhatoson belülre. A United mindössze 7 passzt engedett a Palace-nak egy-egy támadásra átlagolva a londoni klub védőharmadán kívül (PPDA) – az idényátlag 13.8-ra javult. S mielőtt azt gondolnánk, hálás ellenfél volt a Palace, jegyezzük is meg, ennél jobb mutatója Patrick Vieira csapata ellen eddig csak a Chelsea-nek és a Liverpoolnak volt ebben az idényben.

Kulcskérdés lesz, hogy Rangnick milyen szerepet talál Cristiano Ronaldónak hosszabb távon az MU-nál (Fotó: AFP)
Kulcskérdés lesz, hogy Rangnick milyen szerepet talál Cristiano Ronaldónak hosszabb távon az MU-nál (Fotó: AFP)

A taktikai elképzelésekről szólva: a vasárnapi meccsen egyértelműen az MU balszárnya élt jobban (néha kissé már túl is telítették azt a zónát). Alex Telles bátran lépett be a támadásokba, a balra húzódó Fred is kifejezetten aktív volt – nem véletlenül lett nyerőember. Bár ugyanaz a 11 játékos kezdett, akit néhány nappal korábban az Arsenal ellen Michael Carrick megbízott edző 4–2–3–1-ben pályára küldött, ezúttal egészen mást láthattunk tőlük. Már az első percekben kirajzolódott, hogy Rangnick egy 4–2–2–2-es alapfelállást választott, labdás játéknál pedig még inkább volt 2–4–2–2 a futballisták helyezkedése.

Elöl Marcus Rashford mozgott a legszabadabban, a legközelebb a kapuhoz. Tőle kissé jobbra és hátrébb találtuk Cristiano Ronaldo fő mozgásterületét. Bruno Fernandes és Jadon Sancho oly sokszor húzott balra, egyikük szinte mindig megtalálható volt a tizenhatos előterében a pálya tengelyétől bal kézre. Ezzel a jobb szél ürült ki, az ottani bekk, Diogo Dalot azonban ezen a meccsen túl sokszor még nem tudott élni az előtte nyíló területtel – talán Aaron Wan-Bissaka felépülésével itt még nagyobb támadópotenciál lehet az MU-ban (más kérdés, hogy ehhez a stílushoz a United korábbi középső védője, Rio Ferdinand szerint neki is alkalmazkodnia kell, ami egy darabig eltarthat...).

Rangnick a pénteki sajtótájékoztatón szervezettséget ígért, hozzátéve, ha megvan a stabil védekezés, onnan a gyors átmenetek fejlesztésével fokozatosan jöhet majd az egyre szórakoztatóbb és eredményesebb támadójáték.

Az első meccsen látottak megfeleltek az ígéretének.

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSA
1. Manchester City 15 11 2 2 32–9 +23 35
2. Liverpool 15 10 4 1 44–12 +32 34
3. Chelsea 15 10 3 2 35–9 +26 33
4. West Ham 15 8 3 4 28–19 +9 27
5. Tottenham 14 8 1 5 16–17 –1 25
6. Manchester United 15 7 3 5 25–24 +1 24
7. Arsenal 15 7 2 6 18–22 –4 23
8. Wolverhampton 15 6 3 6 12–13 –1 21
9. Brighton & Hove Albion 15 4 8 3 14–16 –2 20
10. Aston Villa 15 6 1 8 21–24 –3 19
11. Leicester City 15 5 4 6 23–27 –4 19
12. Everton 15 5 3 7 19–25 –6 18
13. Brentford 15 4 5 6 19–21 –2 17
14. Crystal Palace 15 3 7 5 19–21 –2 16
15. Leeds United 15 3 7 5 15–22 –7 16
16. Southampton 15 3 7 5 14–21 –7 16
17. Watford 15 4 1 10 20–29 –9 13
18. Burnley 14 1 7 6 14–21 –7 10
19. Newcastle 15 1 7 7 17–30 –13 10
20. Norwich City152498–31–2310

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik