Újratervezés az Old Traffordon – de vajon ki irányít nyártól?

CSELŐTEI MÁRKCSELŐTEI MÁRK
Vágólapra másolva!
2022.04.02. 13:32
A világ egyik legjelentősebb klubja, a Manchester United 2013 óta nem tudja betölteni a Sir Alex Ferguson visszavonulása után keletkezett űrt. Azóta sorra buknak el a menedzserek az MU élén, a csapat távol van korábbi szintjétől. Nyáron újabb korszakváltás köszönthet be az Old Traffordon, a kérdés csak az, kivel.

RALF RANGNICK

Úgy tűnik, mindenképpen marad a klubnál, de nem mindegy, hogy tanácsadó lesz vagy marad menedzser. A „gegenpressing” atyja szakmai sikerei java részét nem vezetőedzőként, hanem klubvezetőként érte el, mégis, eszméi jelentős hatással voltak a jelenkori labdarúgásra. Az Ole Gunnar Solskjaert ősszel menesztő United éppen ezért kereste meg őt, s szabta ki rá a tűzoltó feladatkört ebben az idényben, azzal azonban a klub vezetőségének is tisztában kellett lennie, hogy Rangnick elképzeléseinek megvalósításához idő kell – idő, amiből mindig kevés van Manchesterben. Kinevezésekor gyorsan kiderült, hogy a tervek szerint csak a 2021–2022-es évad végéig vállal menedzseri munkát, azt követően segít az edzőkiválasztásban, s további két évig tanácsadói szerepet lát el. Ennek ellenére első sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott:  „Ha minden jól alakul, hosszabb távon is maradhatok menedzser. Ha számít a véleményem és sikeresek leszünk együtt, miért ne ajánlanám azt, hogy folytatom?”

Azóta négy hónap telt el, s Rangnick munkájának sikerességéről erősen megoszlanak a vélemények. Az vitathatatlan, hogy a csapat játékban előrelépett, a korábbiakkal ellentétben képes ráerőltetni a stílusát ellenfeleire, ez azonban többnyire csak egyes időszakokban – egy félidőn, jó fél órán át – megy, utána szinte ugyanolyan tanácstalan a csapatjáték, mint volt Solskjaer idejében. Rangnick irányítása alatt eddig 20 tétmeccset játszott le az MU és csak kilencet nyert meg, közben olyan kudarcok érték, mint a Middlesbrough elleni FA-kupa-búcsú, a Manchester City elleni 4–1-es bajnoki vereség vagy az Atlético Madriddal szemben elveszített Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágója, ami kiesést eredményezett.

A jelenlegi körülmények között tehát inkább az lenne meglepő, ha Rangnick maradna a menedzser. Ha azonban a klub betartja korábbi ígéretét, a német szakembernek fontos szerepe lesz az új vezetőedző kiválasztásában.RALF RANGNICK

Úgy tűnik, mindenképpen marad a klubnál, de nem mindegy, hogy tanácsadó lesz vagy marad menedzser. A „gegenpressing” atyja szakmai sikerei java részét nem vezetőedzőként, hanem klubvezetőként érte el, mégis, eszméi jelentős hatással voltak a jelenkori labdarúgásra. Az Ole Gunnar Solskjaert ősszel menesztő United éppen ezért kereste meg őt, s szabta ki rá a tűzoltó feladatkört ebben az idényben, azzal azonban a klub vezetőségének is tisztában kellett lennie, hogy Rangnick elképzeléseinek megvalósításához idő kell – idő, amiből mindig kevés van Manchesterben. Kinevezésekor gyorsan kiderült, hogy a tervek szerint csak a 2021–2022-es évad végéig vállal menedzseri munkát, azt követően segít az edzőkiválasztásban, s további két évig tanácsadói szerepet lát el. Ennek ellenére első sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott:  „Ha minden jól alakul, hosszabb távon is maradhatok menedzser. Ha számít a véleményem és sikeresek leszünk együtt, miért ne ajánlanám azt, hogy folytatom?”

Azóta négy hónap telt el, s Rangnick munkájának sikerességéről erősen megoszlanak a vélemények. Az vitathatatlan, hogy a csapat játékban előrelépett, a korábbiakkal ellentétben képes ráerőltetni a stílusát ellenfeleire, ez azonban többnyire csak egyes időszakokban – egy félidőn, jó fél órán át – megy, utána szinte ugyanolyan tanácstalan a csapatjáték, mint volt Solskjaer idejében. Rangnick irányítása alatt eddig 20 tétmeccset játszott le az MU és csak kilencet nyert meg, közben olyan kudarcok érték, mint a Middlesbrough elleni FA-kupa-búcsú, a Manchester City elleni 4–1-es bajnoki vereség vagy az Atlético Madriddal szemben elveszített Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágója, ami kiesést eredményezett.

A jelenlegi körülmények között tehát inkább az lenne meglepő, ha Rangnick maradna a menedzser. Ha azonban a klub betartja korábbi ígéretét, a német szakembernek fontos szerepe lesz az új vezetőedző kiválasztásában.

ERIK TEN HAG

A tökéletes jelölt. Vagy mégsem? Az 52 esztendős holland szakember jelenleg az egyik „legforróbb” név Európában, számos topcsapattal összeboronálták már, de egyelőre nem tágít Amszterdamból. Erik ten Hag az Ajax vezetőedzőjeként elképesztő sikereket ért el: 2017 decembere óta tartó regnálása során Hollandiában kétszer nyerte meg a bajnokságot, kétszer a kupát, egyszer a Szuperkupát, csapata jelenleg is listavezető az Eredivisiében. Ha ennyi nem lenne elég, újra visszaemelte az Ajaxot a Bajnokok Ligája elitjébe: 2019-ben elődöntős volt, a most zajló idény csoportkörében hibátlan teljesítményt nyújtott, hatból hat meccset nyerve zárt toronymagasan kvartettje élén. Igaz, a Benfica elleni nyolcaddöntőben kudarcot vallott, de mérlege így is elképesztő, főleg, ha azt is figyelembe vesszük, a klub játékospolitikájának velejárója, hogy a legjobb labdarúgóktól néhány év után hatalmas összegért megválik a vezetőség, s az edzőnek rendre új csapatot kell építenie.

Mindehhez még hozzájön az a játékstílus, futballkultúra, amit Ten Hag meghonosított Amszterdamban. A szakember pozíciós futballja a jelenkor legnagyobb edzőinek újító gondolataival együtt alkot briliáns összképet – nem csoda, hogy a topkluboknak is szemet szúrt. De akkor hol van itt a hiba? A Manchester United a világ egyik jelentős klubja, amelynél mindig eredménykényszer van, a mostani keretet viszont nem Ten Hag elképzelési szerint rakták össze, ezekkel a játékosokkal valószínűleg a holland tréner sem tudna azonnal sikert felmutatni. A kérdés csak az: hajlandó lenne-e ismét kockázatot vállalni az MU vezetősége?

Nyílt titok, hogy jelenleg Ten Hag áll a legközelebb ahhoz, hogy megkapja a pozíciót, hiszen már hivatalos interjún is járt Manchesterben, amelyen egybehangzó sajtóhírek szerint rendkívül jól teljesített, angoltudásával lenyűgözte a vezetőséget. A korábban az MU-t is irányító holland szövetségi kapitány, Louis van Gaal mégis óva inti honfitársát a manchesteri kalandtól: „A Manchester United egy reklámklub, szóval nehéz választás egy valódi edzőnek. Ten Hag jobban teszi, ha futballklubhoz szerződik inkább.”

ZINÉDINE ZIDANE

Csak győztes karakterű edző tudja visszaterelni az MU-t a győztes útra? Zinédine Zidane labdarúgóként is mindent megnyert, ami csak számít, világ- és Európa-bajnok, Bajnokok Ligája-győztes, aranylabdás játékosként vonult vissza 2006-ban. Edzőként – Carlo Ancelotti szárnysegédjeként – már a Real Madrid 2014-es BL-győzelmében is elévülhetetlen érdemei voltak, majd nem sokkal az olasz tréner menesztését követően kinevezték vezetőedzőnek. Arról persze lehet vitatkozni, hogy taktikailag mennyire emelkedik ki a topfutball edzői mezőnyéből, hiszen meglepő, váratlan húzások, világmegváltó gondolatok nem jellemezték tevékenységét, sikerességét azonban nem lehet megkérdőjelezni. Máshol ugyan még nem vállalt munkát, de a Real Madridnál két ízben is dolgozott, s munkájának többek között két spanyol bajnoki cím és három Bajnokok Ligája-trófea lett az eredménye. Utóbbi triplázást ráadásul három egymást követő évben hozta össze, ami elképesztő teljesítmény, tekintve, hogy korábban még egy klub sem tudott címet védeni az elitsorozatban. Tőle tehát taktikai újítások helyett inkább sikereket lehet remélni – legalábbis eddigi edzői tevékenysége alapján.

A kinevezése melletti fő érv mégsem a trófeagyűjteménye, hanem az, ahogyan a játékosaival kommunikál. Zidane annak idején zaklatott időszakban, Rafa Benítez távozása után vette át a Real Madrid irányítását, rendet tett az öltözőben, magabiztosságot adott csapatának, tekintélyével kivívta, hogy mindig hallgassanak rá a játékosai. Ez a tulajdonság különösen előnyös lehet a Unitednél, amelynél olyan egók vannak az öltözőben, mint Cristiano Ronaldo, Paul Pogba, Bruno Fernandes, Jadon Sancho vagy Raphaël Varane. Ha a rövid távú sikeresség a United célja, könnyen lehet, hogy Zidane a tökéletes választás, ha nem, már több a kérdőjel.



MAURICIO POCHETTINO


Paris Saint-Germainnél töltött időszaka az ő megítélését is árnyalta, néhány éve még úgy kezelték, mint a világ egyik legjobbját. A korábbi 20-szoros argentin válogatott játékos, Mauricio Pochettino útja lassan vezetett a sztáredzőség felé: tevékenykedett a női futballban, majd az Espanyol és a Southampton trénereként is kiemelkedő sikereket ért el, míg megkapta a Tottenham Hotspur ajánlatát. Londonban hosszú évek alatt meglehetősen kevés igazolással épített fel olyan keretet, amely képes volt bajnoki címért küzdeni, valamint 2019-ben bejutni a Bajnokok Ligája döntőjébe. Utóbbira azonban gyenge ősz következett, a Spurs máris menesztette az argentin szakembert, aki némi pihenőt követően elvállalta a Paris Saint-Germain irányítását. Pochettino erőssége főleg a játékintenzitásban, a keretmenedzselésben, a begyakorolt elemek tökéletesítésében rejlett, ezt azonban szinte teljesen sutba dobhatta egy olyan klubnál, mint a PSG.



A sztároktól hemzsegő játékoskeret összetételébe nem volt beleszólása, nyáron ráadásul újabb gigaigazolásokat jelentett be a BL-trófeára áhítozó francia klub, köztük Lionel Messi megszerzését. A névsort olvasva persze mondhatjuk, hogy ezekből a játékosokból nem lehet rossz csapatot csinálni, de Pochettino erényei teljesen elvesztek ebben a közegben, a Neymar, Kylian Mbappé, Messi támadótrió pedig elöl hiába jelent állandó gólveszélyt, védekezésben gyakorlatilag teljesen használhatatlan. Pochettino még mindig a PSG vezetőedzője, de a sorozatos bajnoki vereségek és a Real Madrid elleni nyolcaddöntős BL-kudarc után várhatóan nem marasztalják, s akkor lecsaphat rá az MU. Sztárokból persze Manchesterben sincs hiány, így hiába Pochettino taktikai géniusza, könnyen lehet, hogy ezzel a váltással csöbörből vödörbe kerülne.

SZÓBA JÖHETNEK MÉG…
Könnyen előfordulhat – főleg a manchesteri vezetőség korábbi döntéseit ismerve –, hogy nem a felsorolt négy szakemberből kerül ki a „befutó”. Az elmúlt hetekben felvetődött Diego Simeone (Atlético Madrid), Julen Lopetegui (Sevilla), Luis Enrique (spanyol válogatott), Brendan Rodgers (Leicester City) és Graham Potter (Brighton) neve is, ám érkezésükre csekély az esély. A legérdekesebb jelölt talán a Manchester United történetének egyik legjobb játékosa, Wayne Rooney, aki az anyagi csőd közelében járó Derby Countyt próbálja benn tartani vezetőedzőként az angol másodosztályban. A 36 éves szakember a közelmúltban így beszélt a lehetőségről: „Korábban interjúra hívtak az Evertonnál, de én a Manchester United menedzsere szeretnék lenni. Tudom, még nem vagyok kész a feladatra, de mindent megteszek annak érdekében, hogy egy napon készen álljak.”


(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. április 2-i lapszámában jelent meg.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik