Tottenham: Mourinho visszavinné Londonba Bale-t – sajtóhír

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.08.20. 13:52
null
Gareth Bale a Tottenham kívánságlistáján (Fotó: AFP)
Spanyol lapértesülések szerint José Mourinho és a Tottenham megpróbálja visszacsábítani Londonba Gareth Bale-t. A walesi szélső évi 17 millió eurós fizetése ugyanakkor továbbra is problémát jelent...


A cuatro.com beszámolója szerint a Tottenham minden követ megmozgat azért, hogy újra a soraiban tudhassa Bale-t. A walesi szélső hét év után térhetne vissza az észak-londoniakhoz.

Bale 2013-ban rekordot jelentő 100.8 millió euróért lett a Real játékosa, a La Ligában azóta 171 mérkőzésen 80 gólt szerzett és 46 gólpasszt osztott ki.

A labdarúgó helyzete az elmúlt hónapokban botrányosan alakult Madridban, többször nyílt konfliktusba került a szurkolókkal, és játéka helyett a kispadon nyújtott „teljesítményével”, figuráival, grimaszaival hívta fel magára a figyelmet. Nemegyszer az is előfordult, hogy vezetőedzője, Zinédine Zidane egészen más okot említett a keretből való kimaradása kapcsán, mint amit aztán a walesi mondott az újságíróknak. Múlt ősszel pedig azzal került az újságok címlapjára, hogy miközben papíron sérülés miatt nem vett részt az edzéseken, golfozni azért el tudott menni.

A 31 éves futballista a 2020-as esztendőben egyetlen gólt szerzett – januárban a Király-kupában –, s a világjárvány miatti kényszerszünetet követően alig kapott lehetőséget: 11 mérkőzésen összesen 100 percet töltött a pályán a szárnyaló – 10 győzelem mellett 1 döntetlent felmutató – királyi gárdában.

A Tottenham ennek ellenére örömmel látná volt játékosát, az üzlet összejöttéhez azonban egy dolognak jelentősen változnia kell, ez pedig Bale fizetése. A walesi sajtóhírek szerint 17 millió eurót kap idényenként Madridban, ami a Spurs számára túl magas összeg.

Bale 2007 és 2013 között 201 tétmeccsen viselte a londoni klub mezét.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik