Tottenham: Angliában csak az edzőnek kell magyarázkodnia – Conte

Vágólapra másolva!
2023.01.17. 19:12
null
Antonio Conte szerint Angliában rossz szokás, hogy csak az edzőtől várnak magyarázatot (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Tottenham Hotspur vezetőedzője, Antonio Conte szerint nem neki kellene magyarázkodnia a médiának csapata rossz teljesítménye miatt, hanem a klub vezetőségének kellene jobban kezelnie az ügyet.

 

A londoni együttes vasárnap 2–0-s vereséget szenvedett városi riválisától, a listavezető Arsenaltól, korábban pedig az Aston Villa együttesétől is kikapott. Conte csapata mindössze négy pontot gyűjtött a bajnokság újraindulása óta, ráadásul uruguayi középpályását, Rodrigo Bentancurt sem tudta pályára küldeni, mivel a katari világbajnokságon megsérült.

Az olasz tréner szerint a klub rosszul kezeli a csapat gyengébb szereplését, azzal, hogy mindig őt állítja a média kereszttüzébe.

„Angliában egy olyan rossz szokás uralkodik, miszerint csak az edzőnek kell magyarázattal szolgálnia a csapat rossz teljesítményéért. Még soha nem láttam az orvosi stáb egyik tagját sem magyarázkodni, sőt a klub- vagy a sportigazgatót sem láttam soha, hogy felvázolná a vezetőség nézőpontját vagy stratégiáját” – mondta az olasz vezetőedző a riportereknek, majd azt is hozzátette, hogy Olaszországban a csapat kijelöl egy olyan munkatársat, akinek a médiával való kapcsolattartás a feladata.

Conte azt is kiemelte, hogy próbálja elfogadni azt a kritikát, amelyet a szurkolók zúdítanak rá, de ezt nehezen tudja befogadni, miután csapata – a lehetőségeihez mérten – mindent megtesz, és játékosai erős mentalitása is kevés a győzelemhez.

A Tottenham csütörtökön a Manchester Cityhez látogat, amelyet az előző szezonban kétszer is felülmúlt, jelenleg pedig a Premier League második helyén áll.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik