Skócia: megegyeztek, Gerrard a Rangers menedzsere lesz – sajtóhír

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2018.05.04. 10:17
null
Steven Gerrard lesz a Rangers menedzsere (Fotó: AFP)
Brit lapértesülések szerint Steven Gerrard megállapodott a skót élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Rangers vezetőségével, a Liverpool ikonja lesz a glasgow-i együttes menedzsere.

 

A Sky Sports már kész tényként számol be a megállapodás létrejöttéről – a portál úgy tudja, hogy a 37 esztendős Gerrard hároméves szerződést ír alá a Rangersszel.

Steven Gerrard két évvel ezelőtt vonult vissza az aktív játéktól, jelenleg a Liverpool utánpótlásában tevékenykedik, de korábbi nyilatkozataiban már többször utalt arra, hogy szívesen kipróbálná magát trénerként.

A Rangers FC azt követően bontott szerződést a 43 éves Graeme Murty menedzserrel, hogy a csapat áprilisban két mérkőzésen is súlyos vereséget szenvedett a Celtictől. A hónap közepén a skót FA-kupa elődöntőjében 4–0-ra, vasárnap bajnoki összecsapáson 5–0-ra kapott ki legnagyobb hazai riválisától.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik