Rasszista orgia, edzőváltás, közfelháborodás – a leicesteri bravúr előzményei

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.03. 13:47
null
Nigel Pearson nagy kedvenc volt Leicesterben, óriási felháborodás kísérte az elbocsátását (Fotók: Action Images)
A Premier League idénykezdetét megelőző hetekben nem a nyugalom szigete volt a Leicester City, tavaly nyáron több hullámban is felháborodott a közép-angliai város szurkolóserege. Előbb a nagyon népszerű menedzser, Nigel Pearson menesztése miatt, majd mert a görög válogatott szövetségi kapitányaként hatalmasat bukó Claudio Ranieri lett az utódja. És még Jamie Vardy kirúgása is szóba került.

Claudio Ranieri és a Leicester City diadalát már nemcsak Anglia, hanem az egész futballvilág zengi. A kiscsapat úgy indult neki a Premier League idényének, hogy ötezerszeres pénzt kínáltak a bajnoki címéért, de hónapról hónapra egyre többen hittek a közép-angliai klubban, és az elmúlt hetekben már azok is elhitték a happy endet, akik addig kétkedtek.

S persze az elmúlt napokban az is előkerült, hogy honnan indult az egész diadalmenet. Ha filmet készítenének a Leicester City meseszerű szezonjáról, a nyitó jelenet egy thaiföldi szállodában zajló orgia lenne.

A klub tulajdonosa, a thaiföldi Vichai Srivaddhanaprabha az előző idény után hazájába utaztatta a csapatot, hogy ott játsszon bemutató mérkőzéseket. Ezen a túrán három fiatal játékos helyi lányokkal töltötte az egyik estét. Orgiává vált a szórakozás, ráadásul videóra is vették, amint a játékosok rasszista megjegyzéseket tettek a hölgyekre. Botrány lett belőle, és az egészet csak fokozta, hogy a három utánpótláskorú futballista egyike James Pearson, a szakvezető Nigel Pearson fia volt.

Hatalmas botrány lett az orgiából
Hatalmas botrány lett az orgiából

Nigel Pearson nagy közönségkedvencnek számított Leicesterben, és meg is dolgozott ezért. 2008-ban a fennállása során először az első két osztályon kívülre csúszó egylet menedzsere lett, és az első szezonjában visszajuttatta a gárdát a Championshipbe. Ott egyből a Premier League-be kerülés volt a cél, de miután a playoffban elbukott a csapat, Pearson távozott. Az új évad előtt vette meg a klubot Srivaddhanaprabha, aki egy esztendővel később, 2011 őszén visszahívta a szakembert.

Az edzővel 2014-ben visszajutott a Premier League-be az együttes, majd a következő idényben úgy maradt benn az élvonalban, hogy karácsonykor még utolsó volt – ilyesmire korábban csak kétszer akadt példa. Nagy volt az örömünnep a városban, ezért is hatott sokkolóan a szurkolókra, hogy a thaiföldi botrány után Pearson viszonya menthetetlenül megromlott a klub vezetőségével.

A menedzser az orgiában részt vevő három játékos elbocsátását kifogásolta, mire az elnökség jelezte, ilyen körülmények között nem tud együtt dolgozni vele.

„Micsoda? A Leicester City elbocsátotta Nigel Pearsont? Meg lehet oldani, hogy ugyanúgy visszavegyék, mint a múltkor?" – írta a Twitterre Gary Lineker, a klub legendája.

„És csodálkoznak, hogy a játékot most abbahagyó focisták inkább szakértőnek állnak" – írta Jamie Carragher.

„A Leicester sokáig az utolsó helyen állt, senki sem csodálkozott volna, hogy kirúgják Pearsont. De azután, hogy bravúros tavaszt produkálva mégis a Premier League-ben tartotta a klubot? Totális sokk. Ő Leicester hőse, mégsem folytathatja a munkát" – így Phil McNulty, a BBC szakértője.

És ők még a közszereplők voltak, akik kulturáltan fogalmazták meg a gondolataikat.

Az előző idényben Esteban Cambiasso lett az idény legjobb leicesteri játékosa – nem akart Ranierivel dolgozni
Az előző idényben Esteban Cambiasso lett az idény legjobb leicesteri játékosa – nem akart Ranierivel dolgozni

A következő okot az aggodalomra az új tréner kiléte jelentette. A szurkolók attól féltek, hogy a Pearson két regnálása közötti időszakban megbukó Paulo Sousa (kilencből egy meccset nyert meg, mielőtt kirúgták, és 2010 októberétől 2011 májusáig nem volt munkája – utána írt alá a Videotonhoz), Sven-Göran Eriksson pároshoz hasonló külföldi szakember érkezik.

„Ha végignézek a szabad edzők listáján, azt kell mondanom, siralmas a helyzet. Nincs egy normális tréner, aki munkára vár. Na jó, ott van Jürgen Klopp, de ő miért jönne Leicesterbe, a kiesés ellen küzdeni? Ő bárhova is megy, az a csapat bajnokesélyes lesz" – írta az egyik leicesteri fórumozó nem sokkal az új menedzser kinevezése előtt.

„Claudio Ranieri? Tényleg? – ismét csak Gary Lineker Twitter-bejegyzését idéztük. Aztán a BBC-nek is beszélt. – Ranieri tapasztalt edző, ez nem vitás. De ez nagyon lehangoló választás a Leicestertől. Elképesztő, hogy mindig ugyanazok az emberek járkálnak körbe a kispadok között."

Az új menedzser kiválasztása finoman szólva sem csillapította a kedélyeket a városban. Mi magunk is örültünk annak Magyarországon, hogy Ranieri megbukott a görög válogatott szövetségi kapitányaként, vele vesztette el az esélyét az első kalapos csapat az Európa-bajnoki szereplésre.

Sokan temetni kezdték a Leicestert, főleg miután Ranieri kinevezésének harmadnapján a 2014–2015-ös idény csapatbeli legjobbjának választott Esteban Cambiasso bejelentette, nem köt új szerződést a klubbal, és azt sem titkolta, hogy Ranierivel nem akar együtt dolgozni.

Ilyen körülmények között készült a Leicester a szezonra, amelyet hiába nyitott 4–2-es győzelemmel a Sunderland ellen, másnap újabb botrány robbant ki.

Jamie Vardy egy szórakozóhelyen rasszista megjegyzést tett egy ázsiai vendégre, és mindezt videóra vették. A thaiföldi túrán történtek után nagyon kényesek voltak erre Leicesterben, a távol-keleti tulajdonosnak sem kellett sok ahhoz, hogy újabb játékostól szabaduljon meg. De Ranieri meggyőzte arról, hogy megtartsák a csatárt.

Később kiderült, ez kiváló döntés volt – a végeredményt már mindenki ismeri.

Claudio Ranieri a görög válogatottnál megbukott, Leicesterben azonban kapott még egy esélyt
Claudio Ranieri a görög válogatottnál megbukott, Leicesterben azonban kapott még egy esélyt
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik