QPR: az MU után a vonat is elbánt Harry Redknappékkel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.15. 13:21
A QPR mintegy 300 kilométeres hazaútja Manchesterből ugyanúgy sikertelen volt, mint a „vörös ördögök” elleni mérkőzés. Vasárnap a United után a vonat is elbánt a londoni kis csapattal.
A Queens Park Rangers vonattal érkezett Manchesterbe, ekkor még nem is volt gond, mert előre lefoglalt kocsi állt a csapat rendelkezésére. Nehézségek a visszaútnál keletkeztek, ugyanis a klub nem tudott foglalást intézni, így a csapatnak a szurkolókkal együtt kellett hazautazni.Harry Redknapp, a QPR vezetőedzője persze nem hagyhatta ezt szó nélkül, rögtön odaszúrt az őket legyőző manchesteri gárdának és szurkolóinak.„A legnagyobb probléma az volt, hogy nem volt saját vonatkocsink és helyünk sem a drukkerek miatt. A United-rajongók fele londoni, akik ugyanazzal a vonattal utaztak vissza, mint mi.”A QPR számára tehát semmilyen szempontból nem volt zökkenőmentes a hétvégi manchesteri kirándulás…
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik