QPR: a szezon végén visszavonulhat Pak Dzsi Szung

Vágólapra másolva!
2013.03.26. 19:09
Pak Dzsi Szung, az angol élvonalbeli Queens Park Rangers játékosa a 2012–2013-as szezon végén befejezheti pályafutását.

„Nem tudhatjuk, hogy mit tartogat a jövő. Talán egy évet még játszik majd egy másik csapatban, de szerintem már döntött, és befejezi a pályafutását a szezon végén” – nyilatkozta a játékos édesapja, Pak Dzsong Szung.

A harminckét éves Pak Dzsi Szung Japánban kezdte karrierjét, majd huszonegy évesen a holland PSV-hez igazolt, ahonnan 2005-ben négy millió fontért a Manchester Unitedbe szerződött. A QPR-ban 2012 óta szerepel, azonban Londonba szerződése óta nem igazán találta a helyét, a 2012–2013-as szezonban tizenhét mérkőzésen lépett pályára, gólt ezalatt nem szerzett.

„Soha nem voltak még ilyen nehézségei, mint a mostani klubjánál. Nincs könnyű helyzetben, hiszen nagyon kevés lehetőséget kap, de ennek ellenére tudom, hogy nincs benne harag” – zárta nyilatkozatát a dél-koreai játékos édesapja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik