Premier League: Vardy-gól, Vardy-piros, őrült befejezés

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.17. 16:25
null
Jamie Vardy nehezen emésztette meg, hogy kiállították (Fotó: Reuters)
A Leicester City hazai pályán 2–2-es döntetlent játszott a West Ham Uniteddel az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 34. fordulójának vasárnapi játéknapján, és ezzel újabb kis lépést tett a bajnoki cím megszerzése felé. Jamie Vardy góljával vezettek a hazaiak, de aztán a gólszerzőt kiállították, és a hajrában fordított a londoni csapat – csakhogy jött a csattanó: a 95. percben José Ulloa büntetőből egyenlített!

Az első nagy gólszerzési lehetőség a West Ham előtt adódott: Cheikhou Kouyaté fejesét követően Kasper Schmeichel éppen bele tudott ütni a labdába, amely előbb a bal, majd a jobb kapufára pattant, mielőtt az eszmélő dán kapus rávetette magát.

HAT ÉRDEKESSÉG A MECCSRŐL
• A Leicester mindkét, kaput eltaláló lövéséből gól született.
• A Leicester több 11-est rúghatott (11) és „szenvedett el” (9) a szezonban, mint bármelyik más PL-csapat.
• A West Ham 2010 októbere óta először rúghatott büntetőt idegenben.
• Jamie Vardy a második Leicester-játékos, aki ugyanazon a mérkőzésen gólt szerez és piros lapot kap (1994-ben David Lowe is így járt a Wimbledon ellen).
• Vardy 11-szer szerezte meg a meccs első gólját ebben a bajnoki szezonban, e kategóriában ő a liga legjobbja.
• Mint ahogy ő az a játékos is, aki a legtöbb bajnoki gólban szerzett döntő érdemeket a most futó idényben (22 gól, hat gólpassz).

Átvette az irányítást a Leicester: Robert Huth fejese alig ment mellé, Danny Drinkwater lövése a léc fölött szállt el, majd megszületett a vezető gól, méghozzá a City egyik szokásos villámtámadásából.

A 18. percben Schmeichel indította kidobással Rijad Mahrezt, aki a jobb oldalon, a felezővonal tájáról nagyszerűen játszotta meg a középen robogó N'Golo Kantét. A francia néhány lépés után balra tolta a labdát a leshatáron éppen innen helyezkedő Jamie Vardynak, ő átvette, majd ballal a hosszú sarokba bombázott. (1–0)

A gól után a Leicester kézben tartotta az irányítást, aztán az 56. percben jött az első drámai pillanat: a bal oldalon meglóduló Vardy lába a 16-oson belül összeakadt a vele a labdáért harcoló Angelo Ogbonnáéval. Jonathan Moss játékvezető Vardy védő elé lépésében és nagy ívű esésében vélte meglátni az összecsapás lényegét, műesésért felmutatta a sárgát a Leicester-csatárnak, akinek már volt egy figyelmeztetése – kiállítás!

Hiába játszott emberhátrányban, a 84. percig tartotta előnyét a Leicester – akkor jött a második drámai pillanat: egy jobb oldali West Ham-szögletnél az ilyenkor szokásos kapu előtti tülekedés közben Wes Morgan meglökte Winston Reidet, ő nagyot repült, a játékvezető meg tizenegyest ítélt; Andy Carroll higgadtan a bal alsóba lőtt. (1–1)

Támadásban maradt a West Ham, és két perccel később Aaron Cresswell hatalmas lövést zúdított a léc alá! (1–2)

EZT MONDTA RANIERI
„Fantasztikus! Ezzel a lelkierővel jutottunk ilyen messzire ebben a szezonban” – Claudio Ranieri meccs utáni rövid nyilatkozata itt.

Csakhogy ezzel még nem volt vége… A Leicester elkeseredetten támadott, és a 95. percben egyenlített. Az addigi ítéleteivel kevés kékbe öltözött szurkolót meghódító Moss úgy látta, hogy Carroll fellökte Jeffrey Schluppot a 16-os bal oldalán, újabb véleményes büntetőt ítélt, amelyet José Ulloa értékesített. (2–2)

Furcsa mérkőzés volt, amelyen Jonathan Moss játékvezető játszotta az egyik főszerepet – „jutalmul” a biztonságiak védőőrizetében hagyta el a játékteret.

Bár ötös győzelmi sorozata megszakadt, sőt hosszú idő után gólt kapott, a Leicester képes volt tíz emberrel is megóvni nyolc forduló óta tartó veretlenségi szériáját. Az éllovas hátralévő mérkőzései: Swansea City (o), Manchester United (i), Everton (o), Chelsea (i).

TÍZ HELYEN VÁLTOZTATOTT KLOPP, MÉGIS NYERT A LIVERPOOL

A délután másik mérkőzésén A Liverpool 2–1-re győzött az AFC Bournemouth vendégeként, ezzel megerősítette a helyét a tabellán, sőt jubilált.

Vasárnapi sikerével a Liverpool lett az első olyan csapat a Premier League-ben, amelyik ötven különböző idegenbeli helyszínen könyvelt el győzelmet.

Jürgen Klopp menedzser tíz helyen változtatott a kezdőcsapaton a Dortmund elleni csütörtöki, emlékezetes Európa-liga-diadalhoz (4–3) képest – debütált például a walesi kapus, Danny Ward, míg a fiatal védő, Connor Randall először kezdett bajnokin (Bogdán Ádámot nem nevezték).

A „vörösök” az első félidő végén szerezték a két góljukat: Daniel Sturridge kipattanója után Roberto Firmino volt jó helyen, majd Sturridge is beköszönt fejjel. Joshua King szépítő találata nem sokkal a találkozó lefújása előtt született.

A Liverpool sorozatban a harmadik tétmérkőzését nyerte meg, és utolérte a tabella hetedik helyén álló, két meccsel többet játszó Southamptont.

CSAK EGY PONTOT SZERZETT AZ ARSENAL

Az Arsenal hazai pályán 1–1-es döntetlenre végzett a Crystal Palace ellen a vasárnap késő délutáni mérkőzésen.

A kevés helyzetet hozó mérkőzés első félidejének végén, egy eredményes visszatámadás után Danny Welbeck ívelt a középen meglóduló Alexis Sánchez fejére, és a chilei a kimozduló kapus fölött a hálóba fejelt (1–0).

Az egyértelmű fölényben játszó, de különösebb veszély nélkül támadó „ágyúsok” előnye a 81. percig tartott ki: akkor – a csereként beálló Emmanuel Adabayortól kapott passzal – Yannick Bolasie cselezgetett befelé a bal oldalról, majd laposan célba vette a rövid sarkot, és mivel Petr Cech késve vetődött, a kezéről a labda a hálóba vágódott (1–1).

A Premier League-ről hosszú évekig csak álmodó Crystal Palace 1994 óta először szerzett pontot az Arsenal vendégeként bajnoki mérkőzésen.

ANGOL PREMIER LEAGUE
34. FORDULÓ

Leicester City–West Ham 2–2 (Vardy 18., Ulloa 95. – 11-esből, ill. Carroll 84. – 11-esből, Cresswell 86.)
Bournemouth–Liverpool 1–2 (J. King 94., ill. Roberto Firmino 41., Sturridge 45+2.)
Arsenal–Crystal Palace 1–1 (A. Sánchez 45+1, ill. Bolasie 81.)

AZ ÁLLÁS
1. Leicester City 34 21 10 3 59–33 +26 73
2. Tottenham 33 18 11 4 60–25 +35 65
3. Manchester City 33 18 6 9 61–33 +28 60
4. Arsenal 33 17 9 7 56–34 +22 60
5. Manchester United 33 16 8 9 40–30 +10 56
6. West Ham 33 13 14 6 54–42 +12 53
7. Southampton 34 14 9 11 45–35 +10 51
8. Liverpool 32 14 9 9 52–43 +9 51
9. Stoke City 33 13 8 12 37–43 –6 47
10. Chelsea 33 11 11 11 49–45 +4 44
11. Everton 33 9 14 10 53–44 +9 41
12. Watford 33 11 8 14 32–37 –5 41
13. Bournemouth 34 11 8 15 41–57 –16 41
14. West Bromwich Albion 33 10 10 13 31–40 –9 40
15. Swansea 34 10 10 14 34–45 –11 40
16. Crystal Palace 34 10 9 15 36–43 –7 39
17. Norwich City 34 8 7 19 35–60 –25 31
18. Sunderland 33 7 9 17 39–57 –18 30
19. Newcastle 33 7 7 19 35–61 –26 28
20. Aston Villa 34 3 7 24 23–65 –42 16
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik