Premier League: továbbra is százszázalékos a Chelsea

Vágólapra másolva!
2018.09.01. 18:08
null
Nem könnyen, de behúzta a meccset a Chelsea, Eden Hazard is betalált (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó bajnokság (Premier League) 4. fordulójában a Chelsea Pedro és Eden Hazard góljával hazai pályán 2–0-ra legyőzte a Bournemouth-t. Nyert a Southampton és a Worverhampton is.

Nagy iramban kezdődött a találkozó. Mindkét csapatnak voltak lehetőségei, viszont a nagyobb helyzetek elmaradtak, egészen a játékrész végéig, amikor Eden Hazard passza után Marcos Alonso 18 méterről a jobb kapufát találta telibe. Gól nélkül fordultak a felek a második félidőre.

Csakúgy, mint az első játékrészt, a másodikat is a Chelsea uralta, viszont itt is sokáig kellett várni az első nagy helyzetre, amiből megszületett a mérkőzés első gólja. A 72. percben a csereként beálló Pedro Olivier Giroud-val játszott szépen össze, majd a spanyol szélső egy csel után 17 méterről a kapu jobb sarkába bombázott (1–0). Hiába lett aktívabb támadásban a kapott gól után a vendégcsapat, a második gólt is a londoniak szerezték.

A 85. percben Eden Hazard kényszerítő után betört a tizenhatoson belülre, ahonnan ballal kilőtte a kapu hosszú sarkát (2–0). Az eredmény a továbbiakban már nem változott, így a Chelsea továbbra is a százszázalékos. A tabellán viszont csak a második egyelőre, hiszen a szintén hibátlan Liverpoolnak jobb a gólkülönbsége.

ANGOL PREMIER LEAGUE
4. FORDULÓ
Leicester City–Liverpool 12
(Gezzal 63., ill. Mané 10., Firmino 45.)
Brighton & Hove Albion–Fulham 2–2 (Murray 67., 84. – a másodikat 11-esből, ill. Schürrle 44., Mitrovics 62.)
Chelsea–AFC Bournemouth 2–0 (Pedro 72., E. Hazard 85.)
Crystal Palace–Southampton 0–2 (Ings 47., Höjbjerg 93.)
Everton–Huddersfield 1–1 (Calvert-Lewin 36., ill. Billing 34.)
West Ham United–Wolverhampton 0–1 (A. Traoré 93.)
Manchester City–Newcastle United 2–1 (Sterling 8., K. Walker 52., ill. Yedlin 30.)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 4 4 9–1 +8 12
2. Chelsea 4 4 10–3 +7 12
3. Manchester City 4 3 1 11–3 +8 10
4. Tottenham 3 3 8–2 +6 9
5. Watford 3 3 7–2 +5 9
6. Bournemouth 4 2 1 1 6–5 +1 7
7. Everton 4 1 3 7–6 +1 6
8. Leicester City 4 2 2 6–5 +1 6
9. Wolverhampton 4 1 2 1 4–5 –1 5
10. Southampton 4 1 1 2 4–4 0 4
11. Fulham 4 1 1 2 7–9 –2 4
12. Brighton & Hove Albion 4 1 1 2 5–7 –2 4
13. Arsenal 3 1 2 5–6 –1 3
14. Manchester United 3 1 2 4–7 –3 3
15. Crystal Palace 4 1 3 3–6 –3 3
16. Cardiff City 3 2 1 0–2 –2 2
17. Huddersfield Town 4 2 2 2–10 –8 2
18. Newcastle 4 1 3 3–6 –3 1
19. Burnley 3 1 2 3–7 –4 1
20. West Ham 4 4 2–10 –8 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik