Premier League: Mancinit felelősségre vonják, Moyes megúszta

Vágólapra másolva!
2010.03.26. 16:22
A játékvezetői jelentés tanulmányozása után az Angol Futballszövetség (FA) úgy döntött, hogy eljárást indít Roberto Mancini, a Manchester City labdarúgócsapatának menedzsere ellen, amiért a két csapat szerdai bajnoki mérkőzésén összeütközésbe került David Moyesszal, az Everton szakvezetőjével. Utóbbi megúszta szóbeli figyelmeztetéssel.

A sportemberhez méltatlan viselkedés miatt kérdőre vont olasz trénernek április 6-ig van lehetősége arra, hogy ismertesse a maga álláspontját. Az FA azt követően hozza meg fegyelmi határozatát.

Mint arról honlapunk is hírt adott, a Manchester City–Everton bajnoki mérkőzés (0–2) hajrájában David Moyes felkapta a labdát, és mivel cserélni akart, azt néhány másodpercig magánál tartotta. Roberto Mancini viszont, megakadályozandó az időhúzást, odament hozzá, meglökte, s kiütötte a kezéből a labdát – ezt követően a játékvezető mindkettejüket felküldte a lelátóra.

„Semmi bajom Robertóval, már a stadion folyosóján bocsánatot kért tőlem" – jelezte Moyes, hogy részéről lezárult a történet. Arsene Wenger is megszólalt az ügyben: a hasonló viselkedésért korábban többször beidézett Arsenal-menedzser védelmébe vette a kettőst, mondván, a mérkőzések hevében természetesek az efféle nézeteltérések.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik