A Man. City lezárta a Chelsea győzelmi sorozatát, megnyerte a rangadót

Vágólapra másolva!
2019.11.23. 18:25
null
Mahrez gyönyörű góljával került előnybe 1–1 után a Manchester City (Fotó: AFP)
A Manchester City sikerével végződött az angol labdarúgó Premier League 13. fordulójának rangadója: a címvédő az Etihad Stadionban 2–1-re múlta felül a Chelsea-t egy nagyon szórakoztató mérkőzésen.

A szombat délutáni hét mérkőzésből hatot – majdnem hetet – a vendégcsapatok nyertek meg, és az Etihadban is a vizitáló együttes szempontjából kezdődött jól a rangadó. A mérkőzés néhány perc után felpörgött, s a manchesteri stadion közönsége mindannak tanúja lehetett, ami jó a Premier League-ben: lélegzetelállító tempó, kevés szabálytalanság, magas színvonal, s bátran támadó csapatok. A nyitány óriási rohanását – és egy-egy nagy helyzetét, Kevin De Bruyne, illetve Willian tévesztett kevéssel célt – még nem követte gól, ám a 21. percben lecsapott a Chelsea.

Frank Lampard csapata ekkor remek kontrát vezetett: Mateo Kovacic adott tanári passzt a védők közé mélységből berobbanó N'Golo Kanténak, a francia középpályás balra sodródott, megtartotta a labdát Benjamin Mendy szorításában, majd egy kicsit furcsa mozdulattal elpöckölte azt Ederson mellett (0–1). Kanténak ebben a PL-idényben három lövése talált kaput, mind a három gól lett.

Nyolc perc múlva jött a kissé szerencsés válasz: az ismét világklasszis teljesítményt nyújtó De Bruyne indított akciót Jorginho labdaeladása után, s ő maga is fejezte azt be, a tizenhatos előteréből megpattanó lövéssel talált a kapuba (1–1). A Chelsea vezető gólja után kicsit „meghőkölt” City az egyenlítés után lendületbe jött, s a 37. percben előnybe is került: Rijad Mahrez bújt be a jobb szélről befelé szólózva két ember között, majd precízen a hosszú alsóba lőtt – kitűnő egyéni megoldás (2–1)!

A szünetig lehetett volna három is, ám Kepa óriási hibája után Sergio Agüero a lécet kapta telibe. A Chelsea hiába játszott látványosan és jól, hiába tudta leszedni a pályáról Raheem Sterlinget, még így is hátrányba került.

A második félidő elején ott folytatták a csapatok, ahol abbahagyták – helyzet itt, helyzet ott, csak a Cityt érte érzékeny veszteség, mert kivált sérülés miatt a védekező középpályás Rodri, érkezett Ilkay Gündogan. A hajrá felé közeledve egyre inkább manchesteri kézbe került az irányítás, a Chelsea már nem bízhatott veszélyes kontráiban, felállt védelem ellen viszont képtelen volt tiszta helyzetet kidolgozni.

Lampard a végjáték előtt kettős cserére határozta el magát, Tammy Abraham helyére Michy Batshuayit, Jorginho helyére Mason Mountot vezényelte pályára; míg Pep Guardiola Sergio Agüero–Gabriel Jesus váltást húzott, kényszerből, mert argentin csatára húzta a lábát. A tempó csökkent, a helyzetek kezdtek elapadni – a hajrát egy nagy Willian-bomba vezette be, majd Ederson rúgta bele a labdát Batshuayiba, de Kepához hasonlóan ő is megúszta a hibát.

A ráadás perceiben még Mount szabadrúgása hozta a frászt a hazaiakra, majd az egész mérkőzésen elég passzív Sterling kilőtte a hosszú sarkot – csak a VAR-ellenőrzés kiderítette, lesről. Maradt a 2–1, a City, ha nehezen is, de begyűjtötte a három pontot a rangadón, megszakítva a Chelsea hatmérkőzéses győzelmi szériáját.

ANGOL PREMIER LEAGUE
13. FORDULÓ
Manchester City–Chelsea
2–1 (De Bruyne 29., Mahrez 37., ill. Kanté 21.)
KORÁBBAN
West Ham United–Tottenham 2–3 (Antonio 73., Ogbonna 96., ill. Szon Hung Min 36., Lucas Moura 43., Kane 49.)
Arsenal–Southampton 22 (Lacazette 18., 96. ill. Ings 8., Ward-Prowse 71.)
AFC Bournemouth–Wolverhampton 1–2 (Cook 59., ill. Moutinho 21., R. Jiménez 31.)
Brighton–Leicester City 0–2 (A. Pérez 64., Vardy 82. – 11-esből)
Crystal Palace–Liverpool 1–2 (Zaha 82., ill. Mané 49., Firmino 85.)
Everton–Norwich City 0–2 (Cantwell 54., Srbeny 93.)
Watford–Burnley 0–3 (Wood 53., Barners 82. – 11-esből, Tarkowski 87.)
VASÁRNAP
17.30: Sheffield United–Manchester United (Tv: Spíler1)
HÉTFŐ
21.00: Aston Villa–Newcastle United (Tv: Spíler1)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool1312130–11+1937
2. Leicester City1392231– 8+2329
3. Manchester City1391337–14+2328
4. Chelsea1382328–19 +926
5. Wolverhampton1347218–16 +219
6. Burnley1353521–18 +318
7. Arsenal1346318–19 –118
8. Sheffield United1245313–10 +317
9. Tottenham1345421–19 +217
10. Manchester United1244416–12 +416
11. Bournemouth1344516–17 –116
12. Brighton & Hove Albion1343615–19 –415
13. Newcastle1243511–18 –715
13. Crystal Palace1343611–18 –715
15. Everton1342713–20 –714
16. West Ham1334616–23 –713
17. Aston Villa1232717–20 –311
18. Norwich City1331913–28–1510
19. Southampton1323813–31–18 9
20. Watford13157 8–26–18 8

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik