Két lövésből két gól, pontot csent az Arsenal a Chelsea otthonából!

M. G.M. G.
Vágólapra másolva!
2020.01.21. 21:10
null
A kék mezes Chelsea óriási lehetőséget szalasztott el, az Arsenal távozhatott elégedettebben (Fotó: AFP)
Az angol labdarúgó Premier League 24. fordulójának kedd esti presztízsmérkőzésén a több mint egy félidőt emberelőnyben játszó Chelsea nem tudta legyőzni az Arsenalt: az „ágyúsok” mindkét lövéséből gól lett, így a vége 2–2!

 

„David Luiz egy közülünk!” – harsogták a Chelsea drukkerei, és kárörömüknek meg is volt az oka: a brazil középhátvéd kiállítása és a szabálytalansággal összehozott, majd Jorginho által értékesített tizenegyes volt az első félidő kulcsmomentuma.

Tulajdonképpen Shkodran Mustafi hibájáért bűnhődött David Luiz: a német védő figyelme kihagyott, rossz hazaadására Tammy Abraham csapott le, elhúzta a labdát a kapus mellett, s ekkor jött a brazil, aki feldöntötte – Jorginho köszönte szépen a tálcán nyújtott lehetőséget, és szokott higgadtságával rúgta be a jogosan megítélt tizenegyest a 28. percben (1–0). David Luiznak ez volt Premier League-pályafutása során a második kiállítása, mindkettőt a Chelsea és az Arsenal derbijén kapta, csak egyet kékben, egyet pirosban...

Ez meg is határozta a félidő második felének képét; az Arsenal csak arra tudott összpontosítani, hogy ne kerüljön egygólosnál nagyobb hátrányba a szünetig. Gólt ugyanis kísérlet nélkül nehéz szerezni, márpedig 2015 óta először fordult elő, hogy az Arsenal egy bajnoki első félidejében egyetlenegyszer se kísérletezzen kapura lövéssel vagy fejessel.

A második félidő elején a Chelsea ugyan támadgatott, de mind a közönséget, mind magát „álomba ringatta”, az ébredés hirtelen volt és kellemetlen. A 63. percben a hazaiak rúgtak szögletet, ám az Arsenal védelme tisztázott, és Gabriel Martinelli megindult. Önmagában ez még nem jelentett volna nagy veszélyt, ám az utolsó embernek hátramaradt N'Golo Kanté elcsúszott, Martinelli így egyedül roboghatott kapura, és szépen, higgadtan be is fejezte a szólót (1–1). Az Arsenal a semmiből – és első kapura lövéséből – egyenlített!

Frank Lampard gyorsan lecserélte védekező(bb) középpályásait, Kantét és Mateo Kovacicot, beállt Ross Barkley és Mason Mount, majd a hajrára jött Michy Batshuayi is. Sokáig úgy tűnt, semmi sem használ (bár Barkley kihagyott egy helyzetet), s végül nem a cserejátékosok, hanem César Azpilicueta törte meg az Arsenal ellenállását: a Chelsea csapatkapitánya a 84. percben egy kisszöglet utáni beívelést terelt a kapuba (2–1).

Nem volt azonban vége, mert az Arsenal második lövéséből is gól lett, és ez döntetlent ért az „ágyúsoknak”: a 87. percben Héctor Bellerín ballábas, a tizenhatos vonalától kapura csavart labdája akadt meg a hosszú sarokban (2–2). S mivel a Chelsea csak egy kihagyott Batshuayi-ziccerrel tudott erre felelni, a vendégek jóval elégedettebben hagyhatták el a pályát, Frank Lampard csapata óriási lehetőséget szalasztott el a győzelemre! A végén csak az Arsenal-drukkerek daloltak hangosabban...

ANGOL PREMIER LEAGUE
24. FORDULÓ
Chelsea–Arsenal 2–2 (Jorginho 28. – 11-esből, Azpilicueta 84., ill. Martinelli 63., Bellerín 87.)
KORÁBBAN

Aston Villa–Watford 2–1
(Douglas Luiz 68., Konsa 95., ill. Deeney 38.)
AFCBournemouth–Brighton& Hove Albion 3–1 (H. Wilson 36., Gross 41. – öngól., C. Wilson 74., ill. Mooy 82.)
Crystal Palace–Southampton 0–2 (Redmond 22., Armstrong 48.)
Everton–Newcastle United 2–2 (Kean 30., Calwert-Lewin 54., ill. Lejeune 94., 95.)
Sheffield United–Manchester City 0–1 (Agüero 73.)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 22 21 1 52–14 +38 64
2. Manchester City 24 16 3 5 65–27 +38 51
3. Leicester City 23 14 3 6 48–23 +25 45
4. Chelsea 24 12 4 8 41–32 +9 40
5. Manchester United 23 9 7 7 36–27 +9 34
6. Wolverhampton 23 8 10 5 34–30 +4 34
7. Sheffield United 24 8 9 7 25–24 +1 33
8. Tottenham 23 8 7 8 36–31 +5 31
9. Southampton 24 9 4 11 31–42 –11 31
10. Arsenal 24 6 12 6 32–34 –2 30
11. Crystal Palace 24 7 9 8 22–28 –6 30
12. Everton 24 8 6 10 28–35 –7 30
13. Newcastle 24 8 6 10 24–36 –12 30
14. Burnley 23 8 3 12 27–38 –11 27
15. Brighton & Hove Albion 24 6 7 11 27–34 –7 25
16. Aston Villa 24 7 4 13 31–45 –14 25
17. West Ham 22 6 5 11 26–34 –8 23
18. Bournemouth 24 6 5 13 23–37 –14 23
19. Watford 24 5 8 11 21–36 –15 23
20. Norwich City 23 4 5 14 23–45 –22 17

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik